Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Nyomozás indult egy romániai középiskolai tanár ellen – azzal gyanúsítják, hogy a matematikaérettségi ideje alatt a helyes válaszokat sms-ben küldte el egyik tanítványának.
A diákot azonnal kizárták az érettségiről, a következő két vizsgaidőszakra nem is jelentkezhet, így a következő másfél-két évben biztosan nem felvételizhet egyetemre vagy főiskolára – írja a manna.ro.

A Beszterce-Naszód megyei középiskolában közgazdaságtant oktató pedagógus ellen eljárás indult, a lap információi szerint valószínűleg bíróság elé kell majd állnia. A megyében egyébként a diákok mindössze 44,19 százaléka ment át az érettségin, a többség még a ketteshez elegendő pontszámot sem szerezte meg.
| A végzős középiskolások több mint a fele megbukott Romániában az érettségi vizsgán, amelynek eredménye a rendszerváltás óta most volt a leggyengébb - közölte hétfőn a román oktatási minisztérium. A legjobban az északkelet-romániai Suceava megye szerepelt, ahol a diákok 65 százaléka vizsgázott sikeresen. Második helyen a magyarok által többségben lakott Hargita megye áll, ahol az eredményesen vizsgázók aránya elérte a 64 százalékot. A másik véglet a nyugat-romániai Krassó-Szörény megye, ahol az érettségizőknek csupán negyede ment át a próbán. Temes megyében a diákok egyharmada sem érte el az elfogadható minimális osztályzatot, Arad megyében is mindössze 36 százalék szerepelt sikeresen. |
eduline
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.