Itt van a töriérettségi hivatalos javítókulcsa

Már letölthetőek az Oktatási Hivatal honlapjáról a töriérettségi feladatlapok, illetve a hivatalos javítókulcs is. Az eduline-on szerdán már megnézhettétek a nem hivatalos, középiskolai szaktanárok által javasolt megoldásokat, most viszont már a minisztérium által kiadott és elfogadott javítási útmutató is elérhető.

  • Eduline

A történelem középszintű írásbeli érettségi megoldására 180 percük volt a diákoknak, a vizsga két feladatsorból állt: az egyszerű, rövid választ igénylő, valamint a szöveges (kifejtendő) feladatok megoldásából. Ami az utóbbi részt illeti, itt minden évben három esszét várnak a vizsgázóktól, egy hosszabbat és két rövidebbet. Középszinten a hosszú esszé tárgya mindig magyar történelem, a rövid esszék közül pedig egy magyar és egy egyetemes történelmi témát kell kiválasztaniuk a diákoknak.

A 2010-es középszintű töriérettségi feladatlapja

A 2010-es középszintű töriérettségi hivatalos javítókulcsa

A 2010-es emeltszintű töriérettségi feladatlapja

A 2010-es emeltszintű töriérettségi hivatalos javítókulcsa

eduline

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.