Félévente egymillió forintba kerül a 2025-ös pótfelvételin meghirdetett pszichológia képzések egyike

Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a pótfelvételin meghirdetett képzésekre, melyek nagy része csak önköltséges formában indul, azonban ezek között is akadnak kiemelkedően drága képzések.

A pszichológia a második legnépszerűbb szak volt az idei felsőoktatási felvételin, amelyen az elsőhelyes jelentkezők száma 2849, az összes jelentkező száma pedig 8912 volt.

Megnéztük, hol lehet jelentkezni pszichológiára a pótfelvételin. Mint kiderült, összesen három helyen van erre lehetőség. Egyetemek közül a Pécsi Tudományegyetem és a Pannon Egyetemen. A szak mindkét helyen csak önköltséges formában indul, melynek összege pécset 350 ezer forint, a Pannon Egyetemen pedig 300 ezer forint félévente.

Hány szakot lehet megjelölni a pótfelvételin?

Ezen kívül még egyedül az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola hirdetett meg pszichológia képzést a pótfelvételin. Ez azonban angol nyelven van, és a féléves tandíj összege pedig 1 000 000 forint. Mivel a képzés hat féléves, így összesen hatmillió forintba kerül azt elvégezni.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.