Felvételi 2025: megvan, hány szak nem indul ősszel

Több ezer ilyen képzés van az idei felvételin.

Az idei felvételi adataiból kiderült, hogy 6031 olyan alap, osztatlan és mesterszak, illetve felsőoktatási szakképzés volt, ahol nem hirdettek ponthatárt. Ennek az esetek többségében a túl kevés jelentkező volt az oka, a számuk nem éri el azt a minimumot, amennyivel az intézmény elindítaná a képzést. Ezt nevezik minimum kapacitásszámnak, ami a tavalyihoz hasonlóan az idei felvételi eljárásban sem szerepelt.

Az idei felvételi adatokból megnéztük, hogy összesen 89 állami ösztöndíjas felsőoktatási szakképzésen hirdettek ponthatárt. Ami viszont még szomorúbb, hogy a nappali tagozatos, állami ösztöndíjas formában pedig csak 47 indul majd ősztől.

Akit nem vettek fel sehova, a pótfelvételin újrapróbálkozhat.

 

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.