Ponthatárok 2025: mutatjuk, hány ponttal lehetett bejutni pszichológia alapszakra

Idén is extrém magasak voltak a ponthatárok a pszichológia alapszakon, volt olyan egyetem, ahova 474 pont kellett a bejutáshoz.

Nem meglepő, hogy a pszichológia alapszakon idén is nagy volt verseny nappali tagozaton az állami ösztöndíjas helyekért, hiszen az idei eljárásban első helyen 2849-en jelölték meg, míg az összes jelentkezők száma 8912 volt. Ennél többen csak gazdálkodási és menedzsmentet írták be az első helyre.

A legtöbben, mintegy ezren idén az ELTE-t írták be első helyre, míg a képzeletbeli dobogó második fokára a Pázmány (370 fő), a harmadikra pedig a Károli állhatott fel (331 fő).

Azt azonban érdemes kiemelni, hogy 2025-ben tavalyhoz képest eggyel több egyetem indít pszichológusképzést: szeptembertől már az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is lehet pszichológiát hallgatni.

A 2025-ös felvételi ponthatárok nappalis, állami pszichológia alapszakon a következőképpen alakultak:

  • DE:449 pont
  • EKKE: 414 pont
  • ELTE:457 pont
  • ELTE (Szombathely): 427 pont
  • KRE:447 pont
  • PE:421 pont
  • PPKE: 474 pont
  • PTE:442 pont
  • SZTE:442 pont

Az összes 2025-ös ponthatárt itt nézhetitek meg

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.