Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Tarolt a BGE, helyet cserélt az ELTE két kara, éppen belefért a top 10-be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - mutatjuk, hogy az idei felvételi eljárásban melyik karokra jelentkeztek a legtöbben első helyen, nappali tagozatos alap-és osztatlan képzésre.
Július 23-án este 8 órakor a mintegy 130 ezer felvételiző számára kiderül, hogy ki, melyik szakra jutott be. Az elsőhelyes jelentkezések alapján legnépszerűbb képzés idén is a tavalyi évhez hasonlóan a gazdálkodási és menedzsment volt. Második helyet a pszichológia, míg a harmadikat a kereskedelem és marketing szerezte meg, de top 5-ben végzett az osztatlan jogász, illetve az általános orvosi képzés is.
| Intézményi pontok számítása 2025 |
Ezzel párhuzamosan érdemes megjegyezni, hogy a 2025 szeptemberében induló képzéseknél mindössze négy egyetem:
növelte az államilag finanszírozott férőhelyeit, a többi intézménynél csökkentek a keretszámok. (Ezzel részletesen ebben cikkünkben foglalkoztunk.) Emiatt az állami ösztöndíjas helyekért nagy lesz a harc.
| Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. A 2024-as felvételi összes ponthatárát itt tudjátok megnézni. |
A nappali tagozatos, állami ösztöndíjas alap-és osztatlan képzések esetében toronymagasan az első helyet a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara (2024-ben 2. helyezett), illetve Külkereskedelmi Kara szerezte meg. A harmadig helyre a tavalyi első, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara került.
A legnépszerűbb karok top10-es listája a következőképpen alakult:
Az egyik legnagyobbat az ELTE PPK esett vissza, hiszen tavaly még a negyedik volt, idén viszont csak a nyolcadik. Ehhez képest az ELTE GTK a 2024-hez képest a hetedikről a negyedikre lépett előre. A top 10-be pedig idén is bejutott az NKE Rendészettudományi Kara.
Fontos megemlíteni, hogy kétezernél is több diák jelölte meg első helyen a Corvinus valamelyik nappali tagozatos, állami ösztöndíjas alap-vagy osztatlan képzését, de mivel ezen az egyetemen nincsenek már karok, ezért nem tettük bele a kari listába.
Hogy hogyan alakultak a ponthatárok az elmúlt években a legnépszerűbb szakokon, azzal részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk:
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).