A Cambridge-re és az MIT-re is felvettek egy magyar diáklányt

A nemzetközi matek és digitális kultúra versenyek, táborok miatt szinte lehetetlen küldetés időpontot egyeztetni a Szent István Gimnázium végzős diákjával, Keresztély Zsófiával, aki nemcsak az MIT-ra, hanem gyakorlatilag a Cambridge Egyetemre is bekerült.

Zsófi elmondása szerint kettős életet él: ugyanúgy jár iskolába, készül az érettségire, mint egy teljesen átlagos tizenkettedikesek gimnazista, csak mellette még nemzetközi matek és digitális kultúra versenyeken is részt vesz. Legutóbb húsvét előtt Koszovóban a matematikai lányolimpián szerzett arany minősítést.

„Mivel a versenyek vagy a felkészítő táborok többnaposak, és sok időt elvesznek, ezért egyéni tanrendben tanulok, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem járok be, amikor csak tudok a suliba. Ez azért is fontos, mert most fogok érettségizni: magyarból és töriből középszinten, matekból és digitális kultúrából pedig emelt szinten. Igaz, ez már olyan túl sokat nem számít nálam a felvételiben” – tette hozzá Zsófi, aki valahol legbelül mindig is külföldi egyetemen szeretett volna továbbtanulni.

A dolgok csak akkor fordultak komolyra, amikor az egyik barátnője visszament a régi iskolájába meglátogatni az osztálytársait, és aznap pont az Academy tartott előadást arról, hogyan tud egy magyar diák bekerülni amerikai egyetemre. Zsófi ezután felvette velük a kapcsolatot, akik segítettek neki a felvételi folyamatban.

A jelentkezés egy nagyon összetett folyamat, hiszen többek között a SAT-vizsgán, a nyelvvizsgán és az ajánlóleveleken kívül négy-öt esszét kell is kellett minden amerikai egyetemre írni. Ezután derült ki, hogy behívtak-e szóbelizni vagy sem, ami a távolság miatt persze online volt. Az Academy az egész eljárás során sokat segített nekem. Nagyon örültem neki, amikor márciusban kiderült, hogy az MIT-ra bekerültem. Az amerikai intézmények mellett brit egyetemekre is jelentkeztem, és az már csak hab volt a tortán, hogy Cambridge-ből is kaptam ajánlatot. Bár az utóbbihoz még kell egy matekvizsga meg az érettségi, de innentől kezdve rajtam múlik, hova megyek

– tette hozzá Zsófi, majd megjegyezte, még nem döntött.

„Cambridge közelebb van, és az volt az egyik gyerekkori álmom, hogy ott tanulhassak, azonban egyre inkább azt érzem, az MIT jobban passzol hozzám, mert a rendszerből fakadóan ott sokkal nagyobb szabadsága van az embernek abban, hogy mi mindent szeretne csinálni, milyen tárgyakat szeretne felvenni. Még azt is menet közben lehet eldönteni, hogy milyen diplomát szeretnék, és ez nekem nagyon szimpatikus” – mondta a diáklány, aki szerint az is az MIT mellett szól, hogy az egyik legjobb egyetem a világon, ráadásul „nagyon kedvesnek tűnik az egész, ahova nagyon szociális, durván okos emberek járnak.”

 

Keresztély Zsófia

Zsófi kiemelte, hogy a felvételin is főleg a személyiségére voltak kíváncsiak, hogy kiderüljön mennyire passzol a közösséghez. Olyan témában kellett esszét írnia, hogy például mi volt az életében a legnagyobb kihívás, amit meg kellett oldania.

Meg persze a versenyeredmények is számítottak. Zsófi többek között tavaly nyáron úgy nyerte meg a közép-európai matekolimpiát, ahova tíz országból érkeztek a legjobb matekosok, hogy nemcsak arany minősítést szerzett, hanem a versenyen maximális pontot ért el.

A diáklány azt tanácsolta azoknak a középiskolásoknak, akik Amerikába szeretnének menni egyetemre amellett, hogy tökéletesen megtanulnak angolul, járjanak minél több versenyre, lehetőleg nemzetköziekre, esetleg önkénteskedjenek vagy legyenek olyan ötleteik, amit a suli mellett meg is valósítanak.

Érdemes ezekre az egyetemekre korán, még az ősszel jelentkezni. Ha pedig nagyon komplikáltnak tűnik a felvételi, akkor célszerű segítséget kérni olyanoktól, akik korábban már bekerültek valamelyik elitegyetemre.

-  javasolta Zsófi, aki a jövőben szívesen dolgozna gyógyszeripari projektek matematikai vagy éppenséggel informatikai problémáin.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.