Legalább 200 pontot kell elérniük az NKE tanárképzésére jelentkezőknek

De más szakokon is minimumponthatárokról döntött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

  • Székács Linda

Legalább 200 pontot kell elériük azoknak a diákoknak, akik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Karának valamely szeptemberben induló képzésére szeretnének bekerülni - szerepel a felvételi tájékoztatóban.

Ahogy arról korábban már részletesen beszámoltunk, a felsőoktatási felvételin 2023-ban eltörölték a központilag meghatározott minimumponthatárokat.

Míg a korábbi szabályozás szerint addig

  • 280 pont alatt nem lehetett bekerülni alap- vagy osztatlan képzésekre,
  • 240 pont alatt felsőoktatási szakképzésre,
  • 50 pont alatt pedig mesterképzésre

sem fizetős, sem önköltséges formára, az új szabályok szerint a minimumponthatárokról való döntés (egyebekkel együtt) átkerült az egyetemek kezébe. Ettől kezdve a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnek arról, hogy határoznak-e meg minimumponthatárokat, és ha igen, milyen szakokon és mennyit.

Minimumponthatárokról döntött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is. Legalább 200 pontot kell elérniük a jelentkezőknek ahhoz, hogy legyen esélyük bekerülni a Nemeskürty István Tanárképző Kar

  • anglisztika,
  • kommunikáció- és médiatudomány,
  • magyar,
  • óvodapedagógus,
  • tanító,
  • történelem

alapképzésére és a meghirdetett osztatlan tanárképzésekre.

De más szakokon is vannak minimumponthatárok, mutatjuk őket:

Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

  • közigazgatás-szervező - 200 pont
  • nemzetközi igazgatási - 280 pont
  • államtudományi - 280 pont

Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

  • állami légiközlekedési (állami légijármű-vezetői, katonai repülésirányító, katonai repülőműszaki) - 280 pont
  • katonai infokommunikáció - 280 pont
  • katonai logisztika - 280 pont
  • katonai nemzetbiztonsági - 280 pont
  • katonai vezetői - 280 pont
  • nemzetközi biztonság- és védelempolitikai - 340 pont

Rendészettudományi Kar

  • büntetés-végrehajtási - 280 pont
  • bűnügyi (bűnüldözési, gazdasági nyomozó, kiber nyomozó) - 280 pont
  • bűnügyi igazgatási (bűnügyi hírszerző, bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, informatikai nyomozó) - 280 pont
  • katasztrófavédelem (iparbiztonsági, katasztrófavédelmi műveleti, tűzvédelmi és mentésirányítási) - 240 pont
  • magánbiztonsági - 280 pont
  • pénzügyi rendészeti (pénzügyi nyomozói, vámigazgatási és rendészeti) - 280 pont
  • polgári nemzetbiztonsági - 280 pont
  • rendészeti (bevándorlási, határrendészeti rendőr, igazgatásrendészeti rendőr, közlekedésrendészeti rendőr, közrendvédelmi rendőr) - 280 pont
  • rendészeti igazgatási (határrendészeti, idegenrendészeti, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi) - 280 pont

Víztudományi Kar

Nem kötik minimumponthatárokhoz a bejutást a karon elérhető egyik alapképzésen sem.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a minimumponthatárok elérése nem egyenlő a bejutással. A bejutáshoz szükséges ponthatárokat több tényező határozza meg, beleértve a jelentkezők számát, az elérhető helyek számát és a jelentkezők pontjait is. A minimumponthatár elérése tehát csak annyit jelent, hogy azoknak a jelentkezőknek van esélyük bekerülni egy adott képzésre, akik ezt elérik. Akik nem, azoknak a jelentkezését az intézmény elutasítja.

 

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.