Felvettek egyetemre? Itt találhatsz szaktársakat

Mutatjuk, hol kereshettek magatoknak szaktársakat.

Július 24-én kihirdették a ponthatárokat, azóta pedig már közületek sokan megkapták a besorolási döntést is. Ha már a gólyatábor előtt szeretnétek megismerni a leendő szaktársaitokat, akkor az Érettségi 2025 Facebook-csoportban ennél a posztnál tudjátok jelezni.

Jó, ha tudjátok, hogy több egyetemen már létrehozták az elsősöknek a szakos Facebook-csoportot, amit szintén ennél a posztnál jelezhettek.

Az összes felvételi ponthatárt itt tudjátok megnézni.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.