Ha még nem tettétek meg, ebbe a csoportba lépjetek be, ha idén érettségiztek

Így biztos nem maradtok le semmiről az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatban.

  • Székács Linda

Bár számos negatív hatása van, a közösségi média bizonyos esetekben nagyon hasznos is tud lenni. Amellett, hogy könnyebb általa kapcsolatot tartani a távolabb élő rokonokkal vagy barátokkal, és hiányzás esetén a házit is gyorsan elküldhetitek egymásnak, az érettségire való felkészülésben is hasznos lehet.

Ha még nem tettétek meg, mindenképp lépjetek be Facebookon az Érettségi 2024 nevű csoportba, ahol a vizsga előtt álló tanulók többek között tételeket, tanulókártyákat és gyakorlófeladatokat is megosztanak egymással. De találhattok itt tanárokat is, akiktől kérdezhettek és segítséget kérhettek, sőt, akár magánórát is szívesen tart nektek valaki, akinek belefér az idejébe. A csaoportot ide kattintva éritek el.

Érettségizzetek velünk!

Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről.

 

A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk téjékozódhattok elsőként.

 

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

 

Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

 

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2024-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.