Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Lehet számológépet használni a központi írásbelin? Milyen feladatokra lehet számítani magyarból, matekból? Mennyi szünet lesz a két feladatlap között? Összegyűjtöttünk mindent a központi írásbeliről.
Január 20-án írják magyarból és matekból a központi írásbelit a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba, illetve a 9. évfolyamra készülő diákok.
A feladatlapokat minden esetben gyakorló pedagógusokból álló bizottságok állítják össze. A vizsgán főleg az előző évfolyamok tananyagát kérik számon, ugyanis az iskolákban nem egyforma ütemben haladnak az anyaggal. Azonban azt nem árt tudni, hogy a központi írásbeli nemcsak a tudást, hanem a középiskolához szükséges kompetenciákat, készségeket is méri, így előfordulhat, hogy a tanultakat más kontextusban kell alkalmaznotok.
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es középiskolai felvételiről |
|
Hány pontot lehet szerezni magyarból és matekból a középiskolai írásbelin?
A központi írásbelin évfolyamtól függetlenül tantárgyanként 50 pontot gyűjthettek. 10 feladatot kell megoldanotok 45 perc alatt. Jó, ha tudjátok, hogy magas pontszámot nem olyan könnyű elérni. Ezt jól mutatja, hogy 2023-ban a középiskolai írásbeli feladatoksorok átlagpontszáma a következő volt:
magyarból
matekból
Hogy biztosan beleférjetek az időbe, érdemes a korábbi évek feladatsorait (akár többször is) kitöltenetek.
Milyen feladatokra lehet számítani magyarból és matekból?
Magyarból évfolyamtól függetlenül biztosan kell egy rövid fogalmazást írnotok. Fontos, hogy erre hagyjatok elég időt, mert a javításnál figyelembe veszik, hogy például milyen hosszan, bekezdésekre tagolva fejtettétek-e ki a gondolataitokat, vagy odafigyeltetek-e a helyesírásra, az igényes szóhasználatra és a külalakra is.
Ha 8 osztályos gimnáziumba készültök, akkor a szövegértés mellett nagy valószínűséggel szerepel majd a feladatlapon a szavak betűrendbe sorolása, illetve a szólások-közmondások felismerése. Ha 6 osztályos gimnázium a cél, akkor érdemes alaposan begyakorolnotok többek között a mássalhangzó-és magánhangzó törvényeket. Ha pedig kilencedik évfolyamra jelentkeztek, akkor pedig a különböző szószerkezeteket, mondattípusokat is célszerű még egyszer átnéznetek.
Ha negyedikesek vagytok, akkor matekból elég nagy az esélye egy olyan feladatnak, ahol táblázatból, ábráról kell adatokat leolvasnotok vagy valamilyen alakzat területét kiszámolnotok. Ha 6 osztályos gimnáziumban tanulnátok tovább, akkor valószínűség-számítással, sorozatokkal is találkozhattok a feladatsorban. Ha kilencedikbe felvételiztek, akkor többek között az alap statisztikai fogalmakat, a koordináta-rendszer szabályait és a különféle geometriai transzformációkat is érdemes alaposan begyakorolnotok.
Használhatok számológépet a matekból a központi írásbelin?
Nem, számológépet egyik évfolyamon sem lehet használni.
Ceruzával lehet írni az írásbelit?
Ceruzával csak ábrákat rajzolhattok, a feladatlapokat kék vagy fekete színű tollal kell kitöltenetek.
Mit kell magammal vinnem az írásbelire?
A kék vagy fekete tollon és a ceruzán kívül feltétlen legyen nálatok egy arcképes igazolvány (például diákigazolvány vagy személyi igazolvány). A matek feladatlapokhoz vonalzót, körzőt, szögmérőt használhattok, ezért ezek is legyenek nálatok.
Mennyi szünet lesz a két feladatlap között?
A magyar és a matek között 15 perces szünetet kell tartani. Ilyenkor érdemes egy-egy korty vizet innotok, néhány szem szőlőcukrot bekapnotok vagy a mosdóba kimennetek, hogy a következő feladatlapra is 100 százalékosan tudjatok koncentrálni.
Mikor lesz eredmény?
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a központi írásbeli megírása után 8 napon belül egy munkanapot kell az iskolának kijelölni, amikor megnézhetitek a szüleitekkel együtt a kijavított feladatlapjaitokat. Ha esetleg valamivel nem értetek egyet, akkor a következő munkanap 16 óráig tudtok írásban fellebbezni a vizsgaszervező középiskolánál.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).