Mi történik, ha több szakon is eléritek a ponthatárt?

Várhatóan jövő héten kiderülnek az idei ponthatárok, így fontos, hogy tudjátok, mi dönt arról, melyik képzést kezdhetitek el.

  • Tóth Alexandra

Sokan kérdeztétek, hogy ha több megjelölt képzésnél is sikerül megugranotok a felvételi ponthatárt, akkor utólag dönthettek-e még arról, melyik szakot szeretnétek elkezdeni?

A válasz sajnos az, hogy: nem. Minden felvételiző csak egy szakra kerülhet be, méghozzá a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, amelyen az összpontszáma eléri vagy meghaladja a felvételi ponthatárt. Ez tehát azt jelenti, hogy ha az első és a második helyen is sikerült megugranotok a ponthatárt, akkor is csak az elsőnek megjelölt képzésre iratkozhattok be.

Fontos: bár idén is lesz majd pótfelvételi az általános eljárás után, ezzel sem érdemes taktikázni és újra megjelölni például a jelenlegi listátokban szereplő második képzést, ha az elsőre már felvettek titeket, ugyanis a pótfelvételi általában azoknak szól, akik az idei általános felvételire egyáltalán nem jelentkeztek, vagy jelentkeztek ugyan, de egyetlen szakra sem kerültek be.

Ha tehát egy sikeres felvételi után mégis meggondolnátok magatokat és nem szeretnétek beiratkozni a szakra, akkor legközelebb a keresztféléves felvételin próbálkozhattok - feltéve, ha a nektek tetsző szakot meghirdeti valamelyik egyetem vagy főiskola.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.