Ennél jobb hírt ma nem kaphattak az érettségizők: novellát kell elemezni

Egy 19. századi novellát is elemezhetnek a magyarból középszinten érettségizők - tudta meg az Eduline. Ezzel több tízezer vizsgázó járt jól, a többség ugyanis idén is arra számított, hogy novellát kapnak majd, és főként ennek a műfajnak az elemzésére készült fel.

  • Eduline

A középszintű magyarérettségi második része az elemzésről szól. A diákok két feladat közül választhatnak: vagy egy megadott művet elemeznek különböző szempontok alapján, vagy két versről írnak összehasonlító elemzést. Az első feladat általában egy novella elemzését kéri a vizsgázóktól – májusi érettségin eddig csak kétszer fordult elő, hogy egy balladát vagy egy költeményt kaptak a diákok. Éppen ezért a végzősök zöme a novellaelemzés szempontjaiból készül fel, pedig a vizsgaszabályok alapján bármilyen más műfajú szöveget is kaphatnak, „a feladat bázisszövege lehet lírai alkotás, szépprózai mű vagy műrészlet, drámarészlet, a művek származhatnak bármely korszakból, stíluskorszakból, szerzőtől, tematikai és műfaji kötöttség nélkül”.

A kétszintű érettségi rendszer bevezetése, vagyis 2005 óta egyébként Szabó Magda-, Móricz Zsigmond-, Bodor Ádám-, Kosztolányi Dezső- és Mándy Iván-novella is szerepelt már a középszintű magyarérettségin.

A többség a novellaelemzést választja. De miért?

„A középszinten érettségizők többsége általában a novellaelemzést választja, mert annak van egy abszolút megtanulható metodikája (ki kell térni például az elbeszélő kérdésére, a műfaji sajátosságokra), ráadásul egy novellának kevesebb metaforikus értelmezése lehet” – mondta korábban az Eduline-nak Szabó Roland, a budapesti Szent István Gimnázium magyar-történelem szakos vezetőtanára. A másik választható esszéfeladat, az összehasonlító elemzés alapja mindig két vers, „ott rengeteg műfaj van, és az értelmezési lehetőség is szerteágazó, egy adott versnek többféle értelmezése is lehet – igaz, ez korszakfüggő”.

A novellaelemzés népszerűsége mögött egészen banális okok is állhatnak – egész egyszerűen ott egy mű értelmezésére kell koncentrálni, míg az összehasonlító esszénél két művet kell elemezni, és össze is kell azokat hasonlítani a feladatban megadott szempontok alapján.

Itt találjátok folyamatosan frissülő tudósításunkat a 2021-es magyarérettségiről:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Hozzászólások

PSZ a NOKS-dolgozók béremeléséről: „Rétvári és a Fidesz ne tegyen több kárt a szakszervezeti érdekérvényesítésben”

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.

Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”

„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu