Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Milyen témákat érdemes átnézni matekból az érettségi előtti hétvégén? Mi az a pont, amikor már el kell engedni a gyakorlást, és a pihenésre kell koncentrálni? Cikksorozatunk ötödik részében ismét Krasznai Blankával, a Studium Generale (SG) matematika szekcióvezetőjével beszélgettünk.
A valószínűségszámítást, a sorozatokat, a statisztikát, a térgeometriát, illetve a koordinátageometriát mindenképpen érdemes átnézni az érettségi előtt, mivel ezek a híres témakörök fixen benne lesznek a vizsgában
– mondta Krasznai Blanka, aki azt is hozzátette: az elmúlt években is ezekkel lehetett a legtöbbször pontokat szerezni.
Az SG matek szekcióvezetője az érettségi előtti utolsó napokra azonban már inkább azt javasolja, azokat a témaköröket ismételjétek, amelyekről tudjátok, hogy nehezebben mennek. „Itt szerintem fontos az is, hogy ne csak feladatot próbáljanak megoldani, hanem ha van olyan témakör, amit nagyon nem értenek, akkor inkább kezdjék legelölről az elmélettel és úgy próbálják felépíteni” – fűzte hozzá.
Ha ti is gondban vagytok a korábbiakban felsorolt témák közül valamelyikkel, vagy az exponenciális és logaritmusos feladatok mennek nehezebben, esetleg éppen az egyenletekkel álltok hadilábon, érdemes ellátogatnotok a Studium Generale oldalára – amelyet korábban már ajánlottunk –, ugyanis az SG-sek nem egyszerűen összegyűjtötték a korábbi évek érettségi feladatsorait, hanem témakörökre és szintekre (középszint és emelt szint) bontva készítettek belőlük feladatlapokat. Így témáról témára felkészülhettek a jövő heti vizsgára.
Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni – de meddig?
Krasznai Blanka szerint egy nappal az érettségi előtt kora délutánig még lehet feladatokat átnézni, viszont a délutánt már ne gyakorlással töltsétek, és ne próbáljátok az anyagot „magatokba tömni”, inkább kezdjetek el lélekben felkészülni a vizsgára. Bármennyire is izgultok, próbáljátok meg kialudni magatokat, és szánjatok időt másnap a reggelire. Szerinte már az is nagyon sokat jelent, ha legalább azon nem kell görcsölnötök, hogy álmosak, éhesek vagy szomjasok vagytok a vizsga alatt.
Az SG matematika szekciójának vezetőjével egyébként korábban már beszélgettünk arról, milyen gyakorlási lehetőségekkel tudjátok kiegészíteni a távoktatást, illetve valóban arra kell-e törekednetek, hogy 100 százalékos érettségit írjatok. Átbeszéltük, hogyan érdemes belekezdenetek az érettségin a feladatok megoldásába, és annak is utánajártunk, milyen eszközök tudják a legnagyobb segítséget nyújtani az érettségi alatt. Sőt Blanka arra is felhívta a figyelmet, milyen hibákat érdemes elkerülni matekból.
| Érettségizzetek velünk! |
Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2021-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).