Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Egyáltalán mit jelent a duplázás és mikor lehet ennek megfelelően számolni a felvételi pontokat? Mutatjuk, hányféleképpen kalkulálhattok a pontjaitokkal.
A felvételi pontok kiszámításának két módja van. Az első: az 500 pont a tanulmányi pontok (maximum 200) pont és az érettségi pontok (maximum 200 pont) összegéből áll, hozzáadva a többletpontokat (maximum 100 pont). A másik mód, népszerű nevén a duplázás az érettségi pontok kétszerezését jelenti (maximum 400 pont), hozzáadva a többletpontokat (maximum 100 pont). Így szintén elérhető a maximális 500 pont.
Melyiket érdemes választani, egyáltalán lehet-e választani?
A pontszámot automatikusan a számotokra legkedvezőbb módon számolja ki a felvételi rendszer. Így nem kell azon agyalnotok, hogy melyik érettségi eredményeit kellene dupláznotok, vagy éppen számolgatni, hogy hogyan lenne a legjobb. Tehát nem ti dupláztok majd, hanem a pontotok alakul úgy, hogy a lehető legtöbbet kaphassátok.
Ha kiszámolnátok, jelenleg hány ponttal álltok a felvételiben, vagy milyen érettségi átlag kell ahhoz, hogy bekerüljetek az egyetemre, akkor itt tudjátok kipróbálni a pontszámító kalkulátorunkat. A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket pedig itt találjátok.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.