Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek, akkor nagyon fontosa, hogy már most tisztában legyetek azzal, milyen feltételekkel tanulhattok ingyen az egyetemen. Mutatjuk, mi vár rátok a hallgató szerződésben.
Összesen 12 félévig tanulhattok ingyen felsőoktatási szakképzésen, alap-vagy osztatlan képzésen és mesterképzésen. Minden olyan félévet bele kell számolni a támogatási időbe, amelyre aktiváltátok magatokat, vagyis bejelentkeztetek. De mit kell vállalnotok az ingyenességért cserébe?
A magyar állami ösztöndíjas hallgató köteles:
Mit takar pontosan az oklevélszerzési kötelezettség? Például azt, hogy egy 6 féléves szakot legfeljebb 9 félév alatt el kell végeznetek.
Arról, ki mentesül a munkaviszony alól mondjuk szakváltás esetén, itt írtunk le mindent. Arról pedig, hogy mi számít bele az államilag támogatott félévekbe és mi nem, itt olvashattok bővebben.
A 2021-es felvételiről itt olvashatjátok a legfrissebb cikkeinket.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.