Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mennyi felvételiző küzd egy szakon a bekerülésért? Ha kíváncsiak vagytok, hány embert vesznek fel az általatok megjelölt képzésekre, akkor itt megnézhetitek.
Van egy oszlop a meghirdetett szakok listájában az adott képzések melett, ahol az adott képzésre felvehető minimális és maximális jelentkezői létszám található. Az itt feltüntetett maximális létszám feletti – az adott szakon megállapítandó ponthatárt el nem érő – jelentkezők az adott szakra várhatóan nem kerülhetnek be.
Illetve amennyiben a felvehető – azaz érvényes felvételi pontszámmal rendelkező – jelentkezők száma nem éri el a minimumot, a képzés várhatóan nem indul el - írja a felvételi magyarázata. Azonban amennyiben a felvehető jelentkezők létszáma eléri a meghirdetett minimumlétszámot, a felsőoktatási intézménynek a képzést el kell indítania.
Kivételt képeznek a zeneművészeti terület alapképzési szakjai (szakirányai). Ezeknél nem szerepel meghirdetésenként (pl. hangszerenként) a min. és max. kapacitásszám, hanem csak összevontan a felvehető összes kapacitás.
Arról, hogy milyen esetben nem idnul el meghirdetett képzés, bővebben itt olvashattok.
Mikor nem indul el szeptemberben egy meghirdetett szak?
Nem biztos, hogy minden - az idei felvételiben meghirdetett - képzés elindul majd szeptembertől. Mikor nem indul el egy felvételin meghirdetett szak? Fontos kérdésre válaszolunk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.