Felvételizők, figyelem! Ezekre mindenképp figyelnetek kell a következő hetekben

Még bő két hét van hátra az idei felvételi ügyintézési időszakából, ha ti is a felsőoktatásban kezditek a szeptembert, akkor van pár dolog, amire figyelnetek kell ebben a pár napban. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat.

  • Eduline

Mivel az ügyintézési időszak a dokumentumpótlások időszaka is, a legfontosabb, hogy a határidő előtt megnézzétek, megvan-e minden szükséges papírotok.

Van, ami kötelező

A jelentkezéshez kötelezően beküldendő dokumentumok alatt elsősorban azokat a hivatalos, végzettségeket és eredményeket igazoló okiratmásolatokat értjük, amelyek alapján a pontszámítás történik. Ezek hiányában felvételi összpontszám nem számítható. Ilyen az érettségi eredménye, a középiskolai tanulmányokat igazoló papír vagy a korábbi diploma, vagy a felvételi díj-befizetést igazoló papírok.

Van, ami a többletponthoz kell

A korábbi évekhez hasonlóan most is maximum 100 többletpontot szerezhettek, tehát ha az eredményeitek alapján több járna, akkor sem kaphattok ennél többet. A kötelezően megszerzett pontjaitokon felül extra pontot kaphattok emelt szintű érettségiért, nyelvtudásért, OKJ-s vagy felsőoktatási szakképzési oklevélért, tanulmányi-, vagy művészeti versenyért, sporteredményért és hátrányos helyzetért. Arról, hogy pontosan miért mennyi pont jár, itt olvashatjátok el.

...és van, amit csak bizonyos egyetemek kérnek

Az alábbi dokumentumtípusok az úgynevezett intézményspecifikus dokumentumok, amelyeket a felsőoktatási intézmények meghatározhatnak, mint a jelentkezéshez csatolandó egyéb szükséges dokumentumokat. Ilyen a kreditelismerésről szóló határozat, betöltött munkakör igazolása, alkalmassági vizsgáról szóló igazolás, orvosi igazolás, önéletrajz, motivációs levél vagy szakmai tevékenység igazolása.

A közös a három csoportban az, hogy ezeket a papírokat legkésőbb 2020. július 9-ig pótolhatjátok. Ha ezt nem teszitek meg, akkor eleshettek az esetleges többletpontoktól.

A dokumentumpótlás mellett most lehet sorrendet módosítani is. Így, ha elbizonytalanodtatok, vagy változott a tervetek, akkor érdemes ennek is utánajárni és a határidő előtt elintézni, ugyanis később nem lesz lehetőségetek módosítani. Arról, hogy mikor érdemes megváltoztatni a februárban felállított sorrendeteken, itt olvashattok el mindent. Azt pedig, hogy mikor nem érdemes változtatni, hanem például a korábban megjelölt szak kizárását választani, itt olvahattok el minden hasznos infót.

A 2020-as felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Egy 400 fős kollégiumát zárja be az ELTE ősztől

Újragondolják a hallgatók kollégiumi ellátását a következő tanévtől az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) a biztonsági intézkedések, és az elővigyázatosság miatt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.