"Az emelt nehezebb volt, mint amire számítottam"

Milyen volt az emelt szintű matekérettségi? Diákok meséltek a tapasztalataikról.

  • Eduline

Mutatjuk a középszintű matekérettségi és az emelt szintű feladatlap hivatalos megoldását

Közzétettük a középszintű matekérettségi összes feladatának nem hivatalos megoldását

Jónak éreztem, nem volt különösebben nehéz, inkább átlagosnak mondanám. Igazából a sulink próbaérettségije nehezebb volt - mesélte Andrada, az Eötvös József Gimnázium végzőse. Krisztina, aki szintén az említett iskola diákja már azt mondta: nehezebb volt, mint amire számítottam, főleg a második része. Éppen hogy elég volt rá az idő - tette hozzá. 

Rajmund, a Mezőtúri Református Kollégium diákja is hasonlókról számolt be, a második részre még szánt volna időt. De az első részről így fogalmazott: ezekben a feladatokban nem volt meglepetés, akár középszinten is adhatták volna őket.

A diákok szerint sok olyan feladat volt, ami általában nehézséget okoz, mint például függvényanalízis integrálással, deriválással, koordináta- és térgeometria, valószínűságszámítás, területszámítás - integrált számítással, vagy éppen számtani és mértani sorozatok.

Az emelt szintű matekérettségi írásbeli részére 240 perce volt a diákoknak, az első részfeladatsor négy feladatból állt, míg a második már ötből, ezek egyenként 16 pontot értek és négyet kellett megoldani közülük.

A matekérettségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:

Matekérettségi: a legfrissebb infók percről percre

Ma a matekkal folytatódnak az érettségik. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap. Ma is percről percre tájékoztatunk benneteket. A matematika érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Műszaki és Informatikai Karának.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.