5 dolog, amit érdemes elintézni még a nyáron, az egyetem kezdete előtt

A elsőéves egyetemisták nagy része a nyár fennmaradó részét lakáskereséssel, kollégiumi jelentkezéssel is tölti - ezentúl azonban van még néhány dolog, amit elintézhettek ebben az időszakban, ezzel is megkönnyítve a következő fél évet.

  • Eduline

1. Tanulás a campuson és környékén

Ha a nyáron nem is, de a félév első hetében biztosan megismerkedtek majd az egyetemhez tartozó könyvtárakkal. Ahhoz, hogy tudjátok, milyen lehetőségetek lesz a kutatásra, tanulásra, akár ti is utánanézhettek, milyen könyvtárak, tanulós helyek vannak a campus környékén.

2. Hazautazás és tömegközlekedés

Ha albérletbe vagy kollégiumba fogtok költözni távol az otthonotoktól, érdemes mérlegelni, hogy a hazajárást hogyan fogjátok majd megoldani. Érdemes lenne vonat vagy buszbérletet venni? Kalkuláljatok és természetesen az adott egyetemváros közlekedését, diákbérletek árait is érdemes felfedezni a nyáron.

3. Ebéd, menza

Szintén érdemes felfedezni az egyetem környékén lévő éttermeket, bisztrókat vagy megnézni az egyetemi menzák lehetőségeit. Ha nem terveztek túlságosan főzni magatokra, legyen pár beülős ötlet a tarsolyotokban!

4. Ügyintézés, papírok

Akinek még nincs, bankszámlát feltétlen igényeljen - erre úgyis szükségetek lesz a Neptun miatt többek között. Ezenkívül nézzétek meg, hogy valamelyik hivatalos okmányotok (akári személyi, stb.) nem jár-e le hamarosan, mert akkor ezt is elintézhetitek idő előtt. Valamint a szüleitekkel a mobilcsomagotokat is átbeszélhetitek, ha számoltok például azzal, hogy szeptembertől valószínűleg többet fogtok telefonon beszélgetni.

5. Tervek a nyárra

Augusztusban sincs még késő belevágni akár egy jogosítvány megszerzésébe, de a nyelvtanulást is érdemes fenntartani, főleg, ha még nincsen nyelvvizsgátok, hiszen a diplomához úgyis szükségetek lesz rá. És ne feledjétek, a KRESZ-re való kedvezmény is csak 20 éves korig igényelhető - jó érzés lesz úgy kezdeni az egyetemet, hogy ezek a dolgok már folyamatban vannak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

Totyik Tamás: Olyan iskolabezárási és óvoda-összevonási hullám jöhet, ami alapjaiban rengetheti meg a közoktatást

Tavaly 80 iskolában egyáltalán nem indult első osztály, és körülbelül 200 olyan általános iskola volt, ahová nyolcnál kevesebb elsős iratkozott be – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Magyar Közlöny Podcastban. Szerinte a csökkenő gyereklétszám miatt komoly átalakulás előtt áll a magyar közoktatás.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu