Ez a szabály húzhat ki sok diákot a csávából a 2020-as felvételin?

Ha egy felvételiző valamelyik idegen nyelvből emelt szinten érettségizik, és a vizsga eredménye legalább 60 százalékos lesz, kipipálta mind a két – 2020-tól érvényes – felvételi feltételt. Legalábbis ez derül ki abból a pontszámítási útmutatóból, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumából érkező válaszok alapján a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) jelentetett meg oldalán.

  • Eduline

„Ha valaki elmegy érettségizni emelt szinten német nyelvből (és másból nem tesz emelt szintű érettségit és nincsen nyelvvizsgája egyetlen nyelvből sem), és a német emelt érettségije legalább 60%-os lesz, akkor teljesíti-e a 423/2012-es Kormányrendelet 23.§ (3) pontjában rögzített felvételi feltételeket?” – teszi fel a kérdést a Nemzeti Pedagóguskar.

Arról a feltételről van szó, amely a 2020-as felsőoktatási felvételitől lesz érvényes – vagyis hogy csak az kerülhet be egyetemre vagy főiskolára, aki legalább egy B2-es nyelvvizsgát és egy emelt szintű érettségit be tud mutatni.

A minisztériumi válasz alapján az a diák, aki egy idegen nyelvből tesz egy (legalább 60 százalékos) emelt szintű érettségit, mind a két feltételnek megfelel, vagyis kipipálja mind a B2-es nyelvvizsgára, mind az emelt szintű érettségire vonatkozó feltételt. A legalább 60 százalékos emelt szintű érettségi ugyanis középfokú (B2-es) nyelvvizsgának számít.

Fontos: a felvételi feltételeket tartalmazó kormányrendeletből egyelőre ezek a részletek nem olvashatók ki, egészen biztosat akkor fogunk tudni, amikor a jogszabályt is módosítják majd.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.