Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Legkésőbb június elején minden felvételiző megkapja a regisztrációs csomagot, a jelentkezési lapon megjelölt intézmények és szakok sorrendjén – egy alkalommal – július 7-ig lehet változtatni.
Regisztrációs csomagot minden jelentkező kap, aki részt vesz a 2011-es felvételi eljárásban: a jelentkezők többsége májusban kapta meg a levelet, a hosszabb feldolgozási idő miatt azonban később postázzák azoknak, akik közismereti tanárképzésre is jelentkeztek, vagy hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek. A magyarországi állandó vagy értesítési címmel nem rendelkező jelentkezők regisztrációs csomagját a Balassi Intézet MÁSZ Igazgatóság címére (1037 Budapest, Kunigunda útja 35.) postázzák.
Akinek fizetnie kell, és aki már befizetteA regisztrációs levéllel mindenki ellenőrizheti, hogy adatai és a megjelölt intézmények, szakok pontosan kerültek-e be a központi felvételi nyilvántartásba, de a levélben visszaigazolt adatok az e-felvételi rendszerében is megjelennek.
Akik befizették a felvételi eljárási díjat, a regisztrációs csomagban kapják meg az erről szóló számlájukat. Számla helyett felszólító levelet kapnak azok, akik csak részben vagy egyáltalán nem fizették be az eljárási díjat. Az ő regisztrációs csomagjuk tartalmaz egy csekket is, amellyel a kézhezvételtől számított nyolc napon belül rendezniük kell tartozásukat.
A regisztrációs csomagban lévő másik csekkel a diákigazolvány előállításának eljárási díját kell befizetni – de csak a felvételi ponthatárok kihirdetése után. Aki a jelentkezéskor nem igényelt diákigazolványt, vagy igényelt, de hiányzik a fénykép vagy az aláírás, egy adatlapot is talál a borítékban, amelyet kitöltve vissza kell küldenie.| Idén is változik a pontszámítás rendszere: több múlik az érettségin, az OKTV-helyezésért, a sporteredményekért és a hátrányos helyzetért azonban kevesebb pont jár. A felvételizők komoly versenyre számíthatnak, az egyetemek és főiskolák idén ugyanis kevesebb hallgatót vehetnek fel, mint 2010-ben. A 2011-es pontszámítási szabályokat itt találod, pontszámító kalkulátorunkat pedig itt próbálhatod ki. |
eduline/felvi
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.