Matekérettségi: nehezebb a tavalyinál az idei középszintű

Térfogatszámítás, függvények, halmazok és exponenciális egyenlet is szerepel az idei középszintű matekérettségi feladatsorának első részében. Az eduline által megkérdezett szaktanár szerint a feladatsor felét erős általános iskolai tudással is meg lehet oldani.

  • Eduline

Az eduline-nak nyilatkozó szaktanár szerint az idei középszintű matekérettségi első része könnyebb, mint a 2010 októberi, viszont kicsit nehezebb, mint a tavaly májusi. A feladatok között két exponenciális egyenlet is szerepel - ez meglepő, főleg, hogy a helyes megoldásért mindössze egy-egy pontot kapnak a vizsgázók. Általános iskolai tudással is meg lehet válaszolni a legkisebb közös többszörösre és a legnagyobb közös osztóra vonatkozó kérdést, de kombinatorikai és valószínűségszámítási példákkal is meg kell küzdeniük a diákoknak.

Az idei középszintű matekérettségi első részének nem hivatalos megoldását itt nézhetitek meg.

A második rész nem hivatalos megoldásait pedig itt találjátok.45 perc, 12 feladat - ilyen a feladatsor első fele

A középszintű matekérettségi első részében 45 perc alatt 12 feladatot kell megoldani – mivel viszonylag kevés idő van egy-egy példára, a szaktanárok szerint a diákoknak csak akkor érdemes az eredmények indoklását is leírni, ha ezt az utasítás külön kéri.

A matekérettségi második részében szereplő feladatok többsége már jóval hosszabb és összetettebb, ezért sokat segíthet az, ha "feldarabolják" a példákat. „Sokaknak bevált például, hogy egyszerűen letakarják a piszkozatlappal a hosszú feladat b), c) és d) részeit, amíg meg nem oldották az a) részt” – mondta a matekerettsegi.hu vezetője. Itt már fontos, hogy a végeredmény indoklását és a részletes számításokat is leírják, azokért ugyanis - még ha a végeredmény nem is stimmel - értékes részpontokat lehet kapni. 

Túry Gergely

Függvénytábla: a legjobb legális puska az érettségin

„A függvénytábla a legjobb puska matekból, és teljesen legális, ebből tulajdonképpen le lehet érettségizni, hiszen minden összefüggés benne van, amit csak tudni kell” – mondta Baloghné Békési Beáta, aki szerint a függvénytáblát kifejezetten jól lehet használni a térgeometriai, sorozatos, koordináta- és síkgeometriai feladatoknál, de a szöveges feladatok kivételével majdnem minden példához találsz benne segítséget. Az érettségin használható legális puskák pontos listáját itt találod.

eduline

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.