Képek: itt őrzik az ELTE könyvtárának ritkaságait
Hol vannak az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár legérdekesebb termei? Hol őrzik a több száz éves dokumentumokat?
Hol vannak az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár legérdekesebb termei? Hol őrzik a több száz éves dokumentumokat?
Eduline
Mélyen a zsebükbe nyúlnak a szülők, egy ballagás költségei akár százezer forint fölé is rúghatnak.
Eduline
Mindenkinek vannak ötletei, hogyan lehet a legjobbat kihozni a következő napokból. Most mi is összegyűjtöttünk pár jó tanácsot.
Eduline
Pénteken a horvát, a német, a román, a szerb és a szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2018/2019-es tanév május-júniusi érettségi időszaka. Az idén 1158 helyszínen várhatóan mintegy 111 100-an adnak számot tudásukról.
Mennyire figyelték irodalomórán? Tudjátok, kitől idézünk? Teszteljétek magatokat ezzel a kvízzel.
Eduline
Nem mindennapi ballagási ajándékot kaptak a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnázium végzős diákjai.
Eduline
Cuki kiegészítést kapott az egyik iskola melletti KRESZ-tábla Székesfehérváron.
Eduline
Kiderült, hogy 10 megkérdezettből 8 szerint a fiataloknak jelenleg nehéz saját lakáshoz jutni ma Magyarországon, noha a legtöbb ember számára ez jelenti az önálló élet egyik alapfeltételét.
Eduline
Nyárra bezár a Várban az Országos Széchényi Könyvtár, és elképzelhető, hogy már ott nem is nyit ki többet.
Eduline
Floridában szerdán törvényt fogadtak el arról, hogy a tanárok fegyvert viselhetnek a tanintézményekben.
MTI
Május 3-án a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgákkal megkezdődik a 2019-es tavaszi érettségi szezon, a legtöbb diák azonban csak hétfőtől írásbelizik majd. Íme, az első hét menetrendje.
Eduline
Az egész ágazatra kiterjedő pedagógussztrájkot hirdetett meg május 29-re a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a szakszervezeti majálison – írja a Népszava.
Eduline
A középszinten vizsgázóknak elegendő szokott lenni a 180 perc a feladatok megoldására – véli a Studium Generale (SG) Matematika Szekciójának vezetője, aki szerint így is könnyen el lehet fáradni az írásbeli végére, úgyhogy vizet és szőlőcukrot érdemes vinni a vizsgára.
Eduline
Jók vagytok föciből? Most kiderül. Ebben a tesztben egy-egy fotó alapján fel kell ismernek az adott fővárost és annak országát. Menne?
Eduline
Már csak pár nap van az idei érettségi kezdetéig, és mi lehetne jobb alkalom a gyakorlásra, ha nem a mai pihenőnap? Mutatjuk, hol találjátok meg az előző évek feladatsorait és megoldásait. Akár tantárgyanként is kereshettek.
Eduline
Az alapműveleteken kívül mit tudnak a mai számológépek? És vajon érdemes-e használni ezeket a funkciókat a matekérettségin? Ennek jártunk utána.
Eduline
Lazítanátok a jövő heti érettségi, a vizsgaidőszak vagy a tanév végi hajtás előtt? Igazi retróprogramokat ajánlunk május 1-jére.
Eduline
Néhány József Attila-versrészletet Google-fordítóval lefordítottunk angolra. Mindegyiket felismeritek?
Eduline
Sok "fontos" dolog van, amivel minden érettségiző foglalkozik (tanulás helyett) a vizsgák előtt utolsó héten. A következő helyzetek mindenki számára ismerősek lehetnek, akik most érettségiznek, vagy már túlestek rajta.
Eduline
Két ezüst- és négy bronzérmet szereztek magyar diákok a Nemzetközi Mengyelejev Kémiai Diákolimpián.
Eduline