Mikor kezdődik a 2019-es őszi szünet?
Szeptember 2-án kezdődik a 2019/2020-as tanév, az első tanítási szünet pedig október végén lesz.
Szeptember 2-án kezdődik a 2019/2020-as tanév, az első tanítási szünet pedig október végén lesz.
Eduline
Idén nyáron is tanszergyűjtésbe kezdett a Re-Formáló Egyesület: arra kérnek mindenkit, hogy ne dobják ki a jó állapotban levő, de megunt iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat és a megmaradt taneszközöket, hanem juttassák el ezeket a gyűjtőpontokra. A megunt iskolaszereket rászoruló diákoknak osztják ki.
Tóth Alexandra
Hogyan kezdhetitek meg a tanulmányaitokat állami ösztöndíjas hallgatóként? A sikeres felvételi után alá kell írnotok a hallgatói nyilatkozatot.
Eduline
Megható gesztussal búcsúztatták diáktársukat az egyik amerikai középiskola végzősei – az autizmussal élő fiú érzékeny a zajra, ezért amikor megkapta a bizonyítványát, diáktársai nem tapsoltak, hanem csendben felálltak a fiú tiszteletére.
Eduline
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) még nem döntötte el, hogy megpályázza-e a felsőoktatásban tanuló sportolók olimpiájának tartott Universiade 2025-ös megrendezését.
MTI
Megszavazták a köznevelési törvény módosító csomagját, akkreditálták Ausztriában a CEU-t, újabb felsőoktatási rangsor jelent meg - ezek voltak a hét oktatási hírei.
Eduline
Nem postán érkezik a felsőoktatási felvételi eredményéről szóló besorolási döntés, hanem az E-felvételi rendszerében lesz elérhető.
Eduline
Osztrák magánegyetemként akkreditálták a CEU-t Közép-európai Egyetem Magánegyetem néven – közölte az intézmény szombaton.
Eduline
Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.
MTI
Hogyan néztek ki a nagy egyetemek régen? Mi történt az épületekkel az elmúlt évtizedekben? Új cikksorozatunkban utánajárunk, hogyan jöttek létre és változtak azok az épületek, amelyekben ma is egyetemi órák zajlanak. A 20. század elejétől, közepétől mutatunk Fortepan-fotókat a magyarországi egyetemekről: ez az Eötvös Loránd Tudományegyetem története.
Eduline
Kell-e újabb hitelesítő adatlapot beküldenetek, ha változtattok a szakok sorrendjén vagy új dokumentumot töltötök fel az e-felvételi rendszerébe? Olvasói kérdésre válaszoltunk.
Eduline
Ma van a felvételi ügyintézés utolsó napja, a Felvi ügyfélszolgálata is meghosszabbított nyitvatartással, egészen este hatig várja a telefonhívásokat, e-maileket és a személyesen érkezőket.
Eduline
Áder Jánoshoz fordulnak civil szervezetek, miután az Országgyűlés elfogadta a köznevelési törvény módosítását. Arra kérik a köztársasági elnököt, hogy éljen az Alaptörvényben foglalt jogával, és a törvényt küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra.
Eduline
Az elfogadott módosítások tovább csorbítják az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját, a szülők önrendelkezési jogát – így reagált a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a köznevelési törvény módosítására.
Eduline
Az intézményvezetőket, a magántanulói jogviszonyt, az óvodába járást, az alternatív kerettanterveket és a tankönyvellátás szabályozását érinti a közneveléssel összefüggő egyes törvények módosítása, amelyet másfél hetes halasztás után pénteken fogadott el az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére.
MTI
Az angliai Gloucestershire-ban található Cheltenham városában lengyel-magyar bisztró nyílik, ahol vasárnaponként a lengyel és a magyar kultúráról tanítják majd a gyerekeket – írja a hvg.hu.
Eduline
Kíváncsiak vagytok, hány embert vesznek fel az általatok megjelölt képzésekre? Itt megnézhetitek.
Eduline
Másfél ezer diákhitelesnek a tartozása felét, 880 főnek pedig a teljes hiteltartozását elengedték – mondta a családi kedvezményekről a Magyar Nemzetnek Magyar Péter, a Diákhitel Központ új vezérigazgatója.
Eduline
Ma szavaz az Országgyűlés a köznevelési törvény módosító csomagjáról.
Eduline/MTI
Nem biztos, hogy minden - az idei felvételiben meghirdetett - képzés elindul majd szeptembertől. Mikor nem indul el egy felvételin meghirdetett szak? Fontos kérdésre válaszolunk.
Eduline