Nem postán, hanem e-mailben érkezik majd a hivatalos határozat

Nem postán érkezik a felsőoktatási felvételi eredményéről szóló besorolási döntés, hanem az E-felvételi rendszerében lesz elérhető.

  • Eduline

A felsőoktatási felvételi ponthatárait július 24-én hirdetik ki, az Oktatási Hivatal pedig minden jelentkezőre ún. besorolási döntést hoz. Az erről szóló határozatot nem postán kapjátok majd meg, hanem egy e-mail érkezik majd, amelyben arról értesítenek titeket, hogy a határozat elérhetővé vált az E-felvételi felületén.

A besorolási határozatról szóló e-mail legkésőbb augusztus 5-ig megérkezik majd.

A 2019-es felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Megvan az idei budapesti Pont Ott Parti helyszíne - itt is együtt várhatjátok a ponthatárokat

Az ELTE Lágymányosi Campusán lesz az idei fővárosi Pont Ott Parti, a programok délután négytől kezdődnek.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.