Mely tantárgyak mentek jól neked?

Én régi vágású humán gyerek voltam. Először az ELTE-n vettem részt olyan színvonalas természettudományos oktatásban, ami által megértettem, hogy nem csak a számokért számolunk, hanem mindez a világról szól, és van mögötte filozófia. A reáltárgyakkal, a matekkal és a kémiával mindig nehezen boldogultam. Volt a Szociológia szakon egy kitűnő tanárom, aki közgazdász, szociológus és matematikus volt egy személyben. Ő elképesztően jó összefüggésekbe tudta helyezni ezeket a tantárgyakat, amelyeket ezáltal elkezdtem élvezni. Ma visszanézve úgy gondolom, hogy ez volt a jó módszer, ezzel lehetett megfogni az olyan humán gyerekeket, mint én voltam. Ha kapcsolódnak egymáshoz a dolgok, és nem csak száraz egyenleteket kell megtanulni, hanem vannak érdekes példák is könnyebb felfogni a matekot.  

Voltak meghatározó tanáraid?

Általános iskolából a stressz maradt meg leginkább. ’69-es vagyok, mindenki kiszámolhatja, hogy mikor jártam általánosba.  A Marczibányi téren nagyon sokszor éreztették velünk, hogy az egy elit iskola – fogalmazzunk ilyen udvariasan – ott ez nyomasztott, a másik iskolában pedig a tanulmányi kényszer miatt stresszeltem. Nagyon nem voltam kibékülve azzal a poroszos iskolarendszerrel, ami abban a világban még inkább jellemző volt. Én végtelenül liberalizmus párti vagyok az iskolával kapcsolatban. Ma felnőtt fejjel, szülőként azt gondolom, hogy az iskola feladata legelsősorban és hangsúlyosan a játék, és az emocionális felkészítés a közösségi életre. Egyáltalán nem tartom szükségesnek, hogy tölcsérrel töltsük a tudást a gyerekek fejébe. Az összes PISA test és a hasonló dolgok mind azt mutatják, hogy ahogy nőnek fel a generációk egymás után, egyre romlik a teljesítményük. Szerintem egyáltalán nem jó a magyar oktatási rendszer. Egyébként ez egy szülői igénynek is köszönhető, mert a szülő azt hiszi, hogy azzal tesz jót a gyereknek, ha iszonyú erővel tömi a fejét. Visszatérve a tanárokra, az Egyetemen tanítottak ismert tudós emberek. Az ELTE-n nagyon színvonalas volt a tanári kar. A gimnáziumban az osztályfőnököm egy tündér aranyos nő volt, csak ezt akkor nem vettem észre. Azóta már tisztáztuk a viszonyunkat. Akkoriban baromi idegesítő gyerek voltam. Például történt olyan, hogy ordított az egész osztály, a tanárnő, aki akkor lehetett olyan 31-32 éves, és megkérdezte, hogy „Mit csináljak veletek?” erre én jelentkeztem, és azt mondtam: „Tessék nyugdíjba menni.” Osztottam őt keményen, ezért nem vettem észre, hogy ő valójában kedvel engem. Amire még emlékszem – bár az interjú kereteit lehet, hogy túl feszíti – az orosz tanárnő dekoltázsa. Húszon-valahány éves volt, és angoltanárnőből képezték át egy perc alatt orosz tanárrá. Mindenki szerelmes volt belé.  

Voltak példaképeid? Mennyire fontos szerinted, hogy egy fiatalnak legyenek példaképei?

Nekem nagyon példaszerű apám és anyám van, akik abban, amit csináltak mindig nagyon jók voltak, nehéz volt beléjük kötni. Tehát példát inkább otthon kerestem. Amúgy is mindig a magam útját járó figura voltam, nem nagyon akartam hasonlítani senkire. Sőt inkább dafke más akartam lenni, mint a többiek. Az idoljaim inkább olyanok voltak, mint például Paul McCartney, Mick Jagger, az LGT, a Hobó, a Hungária és Fenyő Miklós, illetve Rejtő Jenő meg Verne Gyula. Nem a tudomány világából választottam példaképeket, hanem inkább zenészeket és írókat tiszteltem. 

Szerinted mi a feladata egy szülőnek a gyermeke pályaválasztásakor. Érdemes engedni a gyerek vágyainak, esetleg befolyásolni kell, vagy nyíltan irányítani?

Azt gondolom, hogy ebben a magyar társadalom eléggé gyenge. Ügyetlenül csináljuk ezt a dolgot. Megígértem a tanáraimnak, hogy sohasem szociológuskodok. Elvégeztem tisztességgel az egyetemet, de sohasem dolgoztam szociológusként, és nem is szoktam ilyen minőségemben megjelenni, de néha azért megengedem magamnak a társadalmi összefüggések boncolgatását. Az, hogy mi van a gyerekeinkkel, valahol nemzetgazdasági és munkaerő-piaci kérdés. Jönnek az újabb generációk, és a felmérések azt mutatják, hogy a számítástechnika fejlődésével, mire a mi gyerekeink felnőnek, olyan állások lesznek, amelyekről adott esetben ma még sejtelmünk sincs. Például lehet, hogy lesz valaki, aki egy mütyürkével fog irányítani egy másik mütyürkét a Holdon és akkor majd ő lesz a mütyürkéző menedzser. Szerintem helyesen akkor járunk el, nemzetgazdaságilag is, és szülőként is, ha megérezzük, hogy mi az a négy-öt alapkészség, amire ma a világban szükség van. Szerintem ma ezek a következők: számítástechnika, nyelvek, közlekedés, sport és az egészséges életmód. A szülő a lehetőségeihez képest próbáljon mindent megmutatni a csemetéjének. Ha a gyerek szeretne hegedülni, akkor elvisszük. Aztán ha három nap múlva azt mondja, hogy inkább fuvolázni szeretne, akkor nem szidjuk le, hanem elvisszük fuvolázni is. Én annak a híve vagyok, hogy hagyni kell a gyereket, hogy ő válassza ki, amit szeretne. Minden szülő nézzen mélyen magába, hogy 18 évesen tudta-e, hogy mi szeretne lenni? Lehet, hogy 25 évesen sem tudja. Én 32 évesen tudtam meg, hogy körülbelül mi lesz belőlem, de teljesen még most sem tudom.  

Mi a véleményed az oktatási rendszer átalakításáról?

Sok minden változik. Amennyire ismerem, úgy gondolom, hogy jócskán vannak gondjaim a Nemzeti Alaptantervvel. Nem igazán értem, hogy miért azt a Petőfi Sándor verset tanulják a gyerekek, amit. Nem értem hogy miért az a kötelező olvasmány, ami, és nem értem, hogy első osztályban miért kell az ABC-vel már decemberre végezni. Jártam Angliába is egy fél évet iskolába, Liverpoolban. Oda azért kellett beiratkoznom, mert apám kutatómunkát végzett ott. Ott egész más rendszer volt. 9-kor kezdődött a tanítás és aszerint, hogy a szülő hogy dolgozott, már 7-től be lehetett vinni a gyerekeket. Ekkor udvari foglalkozás volt, azaz, sport tevékenység. Odaadták a tenisz- és tollas ütőket és játszhattunk. Pedig ez egy szegény egyházi iskola volt. A gyerekek azzal kezdték a napot, amivel szerintem egy gyereknek a napot kezdenie kell. Kirohangálták, kiőrjöngték magukat. Utána kb. délig volt tanítás, majd mentünk az ebédlőbe. Az ebédlő olyan volt, amilyenre mindig is vágytam gyerekkoromban. Egy bizonyos büfé jelegű dolog volt, ahol a mindenki választhatott, hogy sült krumplit eszik, vagy párolt zöldséget sült hallal stb. Nem kell extra dolgokra gondolni, ez a ’80-as évek közepén volt Liverpoolban, ami egy munkanélküliséggel sújtott, alapvetően munkások lakta város. Visszatérve az iskolára, ebéd után megint sport volt. Szerintem ez a helyes. Én 12 évig tanultam oroszul. Vajon tudok oroszul? Nem. Ki tudja elmondani valamelyik  az iskolában tanult verset? Senki. Hány százalékos a funkcionális analfabetizmus az országunkban? Mindenki pontosan tudja. Tudunk összeadni…? Azt látom, hogy mindenki a könnyebbik utat választja, és rátolja az iskolára a felelősséget. Azért vagyok dühös, mert szerintem rengeteg sérülést okozunk a gyerekeknek. És ez hagyján, de kihagyunk lehetőségeket. Sír mindenki, hogy mi lesz a jövővel, és hová tart az ország, holott ez csak ezen múlik. No de most már átmentem miniszterelnöki választási beszédbe, úgyhogy inkább abbahagyom. 

Mit üzensz a mai fiataloknak?

A mai fiataloknak azt üzenem, hogy már amikor azt hallják, hogy én üzenek valamit, azonnal csukják be a fülüket, és magasról tegyenek arra, hogy bárki aki idősebb náluk mit próbál nekik üzenni.