Eltávolítják az összes kiállított emberi maradványt a New York-i Természettudományi Múzeumból
Egy törvény értelmében az Egyesült Államok legnagyobb természettudományi múzeumának mintegy 12 000 emberi maradványát kell felülvizsgálnia.
Egy törvény értelmében az Egyesült Államok legnagyobb természettudományi múzeumának mintegy 12 000 emberi maradványát kell felülvizsgálnia.
A tengerentúlon elég komoly watchdog-szereppel működnek egyetemi újságok, így nem most fordul elő először, hogy következménye van annak, amit a diákújságírók megírnak.
Tarnay Kristóf
Hivatalból átfogó vizsgálatot indított a közoktatási intézményekben Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa, most üzent neki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
Eduline
A BKK-automata kijelzőjének vizsgálata után a népszerű tiktokker doktorandusz, "Plantprotecting Rita" a villamos üléséről és kapaszkodójáról is mintát vett.
Eduline
Lezárták a vizsgálatot a tanárát megkéselő győri diák ügyében.
Eduline
Rétvári Bence a közétkeztetés reformjáról azt mondta, mivel az intézmények többségében nem volt panasz, azok kisebb hányadában viszont nagyon hangos kifogások fogalmazódtak meg, ezért utóbbiaknál a kormányhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálja azokat.
eduline/mti
Intézkedési tervet kell készítenie a Budapesti Gazdasági Főiskolának és az Óbudai Egyetemnek, a két intézménynél ugyanis több hiányosságot talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő ellenőrzése során.
MTI
Milliós ösztöndíjakat is kiutaltak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a Kehi vizsgálata szerint, de nem ez volt az egyetlen furcsaság az egyetemen – írja a Magyar Nemzet.
Eduline
Horogkereszt alakú, Adolf Hitler egykori náci diktátor fényképével ellátott csokoládétortát kapott egy budapesti középiskolás. A diák annyira büszke volt a szerzeményre, hogy a süteményről készült fényképet megosztotta az egyik legnagyobb közösségi portálon. Az iskola vizsgálódik.
Eduline
A magyarországi felsőoktatási intézmények gazdálkodásának átfogó vizsgálatát javasolja Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte azzal összefüggésben, hogy hivatala befejezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) gazdálkodásának áttekintését.
Eduline
Mintegy 1,2 milliárd forintos vagyonvesztés történt a 2008-ban az oktatási tárcához került Educatio Kht.-nál, ezért Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz (Kehi) fordult - olvasható a Magyar Hírlapban. Míg a közhasznú társaság 2007 végén még 1,1 milliárdos saját tőkével rendelkezett, addig a lap értesülései szerint a Hiller István vezette oktatási minisztérium vagyonkezelése során ez a mérleg később negatívba fordult.
Edupress
Az oktatási intézmények jelentős részében folytatódik a szegregáció gyakorlata, sőt, a megyeszékhelyen működő iskolákat leszámítva a jelenség erősödik – írja a Kossuth Rádió online egy nemrég lezárult vizsgálatra hivatkozva.
Eduline