Újabb két felsőoktatási intézménynél talált szabálytalanságot az ÁSZ

Intézkedési tervet kell készítenie a Budapesti Gazdasági Főiskolának és az Óbudai Egyetemnek, a két intézménynél ugyanis több hiányosságot talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2009 és 2013 közötti időszakot érintő ellenőrzése során.

  • MTI

A számvevőszék csütörtökön nyilvánosságra hozott összegzése szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) gazdaságtudományi, társadalomtudományi, bölcsészettudományi, informatikai és pedagógusképzést folytatott, valamint az intézményben oktatási, tudományos kutatási szervezeti egységként kar, intézet és intézeti tanszék működött. A hallgatói létszám 2013-ban 15 598 volt, ami 12,9 százalékkal, 2313 diákkal kevesebb a 2009. évinél, ezzel összefüggésben az oktatók létszáma 474-ről 421-re, 11,2 százalékkal csökkent. 

Hozzátették, hogy a BGF kiadásainak összege az ellenőrzött időszakban 46,9 milliárd forint volt, ehhez 26,8 milliárd forint költségvetési támogatást kapott. Az öt év alatt a főiskola kiadásai 13,2 százalékkal csökkentek, a bevételei 3,2 százalékkal növekedtek. A BGF-nél a kiadási és bevételi előirányzatok tervezése szabályszerű volt, az előirányzatok módosítása, azok elszámolása megfelelt a jogszabályoknak és a belső szabályoknak - írták.

Találtak náluk hibát

A BGF a vagyonkezelésében lévő állami vagyont teljes körűen nyilvántartotta, leltárkészítési kötelezettségének folyamatosan eleget tett, a 2009-2013. évi könyvviteli mérlegei a vagyoni helyzetről megbízható és valós képet mutatnak, a saját és a rendelkezésre bocsátott vagyon elkülönített nyilvántartása megvalósult. A tárgyi eszközök bérbeadása, értékesítése ugyanakkor nem felelt meg teljes körűen a jogszabályoknak és a belső szabályoknak, mivel a bérbeadási szerződést a versenyeztetés mellőzésével kötötték meg annak ellenére, hogy a versenyeztetés mellőzésére vonatkozó feltételek nem álltak fenn - állapította meg az ÁSZ ellenőrzése.

Az Óbudai Egyetemen sem ment minden simán

Az Óbudai Egyetemen gazdaságtudományi, informatikai, műszaki és pedagógusképzés, valamint a képzési területeken kutatási tevékenység folyt. A hallgatói létszám 2009 és 2013 között 10,6 százalékkal nőtt, az oktatók létszáma 381-ről 380-ra csökkent, de az oktatásban 2013-ban további 180 embert foglalkoztattak megbízási jogviszony keretében. Az egyetem kiadásainak összege az ellenőrzött időszakban 40,6 milliárd forint volt, ehhez 24,2 milliárd forint költségvetési támogatást kapott. Az öt év alatt az egyetem kiadásai 23,1 százalékkal, a bevételei 38,4 százalékkal növekedtek - rögzítették.

Az intézmény a vagyonkezelésében lévő állami vagyont teljes körűen nyilvántartotta, leltárkészítési kötelezettségének eleget tett, teljesítette a saját és a rendelkezésre bocsátott vagyon elkülönített nyilvántartását. A könyvviteli mérlegében szereplő értékadatokat főkönyvi és analitikus nyilvántartással, valamint leltárral alátámasztotta. Az egyetem az ellenőrzött időszakban nem rendelkezett a szenátus által elfogadott vagyongazdálkodási tervvel, éves kötelezettségvállalási tervvel és annak végrehajtására ütemtervvel.

A rendszeres és a nem rendszeres személyi juttatások, a külső személyi juttatások, a dologi és felhalmozási kiadások, az ellátottak juttatásai előirányzatainak felhasználása, valamint az intézményi működési bevételek beszedése nem volt szabályszerű, mivel a gazdálkodási jogkörök gyakorlása nem felelt meg a vonatkozó jogszabályok előírásainak. A hallgatói költségtérítéseket nem az egyetem kincstárnál vezetett számláján kezelték, azokat nem alapozták meg önköltségszámítással - tárta fel az ÁSZ ellenőrzése.

Nem tartották be a szabályokat

Kitértek arra, hogy az előirányzat-maradvány igénybevétele és a többletbevétel felhasználása érdekében végrehajtott módosításoknál, a hazai forrásból finanszírozott projektek elszámolásánál nem tartották be a számviteli törvényben előírt, a bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályokat. Az előirányzat-módosításoknál 2011 áprilisától nem állt rendelkezésre az elrendelést és ellenjegyzést igazoló bizonylat, a kötelezettségvállalás dokumentuma, valamint nem minden esetben őrizték meg a támogatási forrásokkal való elszámolás dokumentumait. Az egyetem egy közbeszerzésnél mellőzte az egybeszámítási, valamint a közbeszerzési eljárás lefolytatására előírt szabályokat – állapította meg az ÁSZ. A számvevőszék az intézmények rektorainak fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük. Ezek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzések keretében értékelheti.

Az ÁSZ korábbi vizsgálatairól ebben a cikkünkben olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.