Ilyenek a 2021-es központi ponthatárok a népszerű szakokon
Milyenek lesznek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon? Itt találjátok a 2021-es listát.
Milyenek lesznek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon? Itt találjátok a 2021-es listát.
Eduline
Elindult a felvételi jelentkezés. A szeptemberben induló alap-, osztatlan mester- és mesterképzésekre, valamint felsőoktatási szakképzésekre 2021. február 15-ig lehet jelentkezni.
Eduline
Elindult a 2021-es egyetemi felvételi, a pontszámítási szabályok azonban idén sem változnak az előző évhez képest. Most a különböző pluszpontszerzési lehetőségekről olvashattok.
Eduline
Családja első generációs egyetemistájaként egy amerikai srác úgy döntött, megmutatja a kisebbeknek, mindenki lehet egy kicsit tudós, akkor is, ha nem tudósnak készül.
Eduline
2020-ban is rengeteg matektesztet csináltunk nektek például középiskolai felvételi, érettségi feladatokból. Most ezek közül válogattuk ki az év legjobbjait.
Eduline
A "free SZFE", az "SZFE átalakítás" és a "Színház- és Filmművészeti Egyetem" simán lehetnének az Eduline leggyakrabban használt címkéi 2020-ban, ugyanis május óta legalább három-négy naponta írtunk az egyetem körül zajló történésekről. December utolsó napjaihoz közeledve most összegyűjtöttük a tüntetők leglátványosabb megmozdulásait, az ügy fordulópontjait, valamint azt is, mi várható a Színművészetin jövőre.
Eduline
Szakgimnáziumok helyett technikumokba, szakközépiskolák helyett szakképző iskolákba jelentkezhetnek a szakmatanulást fontolgató diákok, szeptemberben ugyanis elstartolt az új szakképzési rendszer.
Eduline
Lakhatás, étkezés, közlekedés, tankönyvek – több tízezer forintos kiadásokkal kell számolniuk az egyetemistáknak, akik azonban többféle ösztöndíjra, támogatásokra is pályázhatnak.
Csik Veronika
Megnéztük, hogy 26-án miből választhattok, ha a TV előtt szeretnétek kicsit kikapcsolódni. Mutatjuk a legjobbakat.
Eduline
Ha már unjátok az angolt és a németet, de naponta csak néhány percetek lenne megismerkedni egy új nyelvvel, akkor ezt az appot nektek találták ki.
Eduline
Az ELTE Természettudományi Kara vezeti a természettudományi képzéseket nyújtó intézmények oktatói kiválóság alapján összeállított rangsorát, illetve hallgatói kiválóság terén is az ELTE Természettudományi Kara lett a legjobb. Itt a HVG felsőoktatási rangsorának legújabb része.
Eduline
Bár 2020-ban sincs akkora káosz, hogy ma tartsák a matekérettségiket, sokaknak visszatérő rémálma, hogy hirtelen le kell érettségizni matekból. Most tesztelhetitek magatokat, mennyit tudtok december 24-én.
Eduline
Karácsony első napjára nektek is az a tervetek, hogy az ünnepi vacsora maradékát csipegetve a TV előtt kuckóztok? Mutatjuk, milyen filmek közül válogathattok.
Eduline
Most, hogy végre van időtök egy picit szusszanni, érdemes lehet olvasással kikapcsolni az agyatokat. Olyan könyveket ajánlunk most nektek, amiket ingyen letölthettek és akár azonnal el is kezdhettek.
Eduline
Bár a felvételi még nem indult el, a 2021-es felsőoktatási felvételin is maximum 500 pontot szerezhetnek a jelentkezők tanulmányi és érettségi eredményeikkel, nyelvvizsgákkal, tanulmányi és sportversenyeken elért helyezésekkel. Cikksorozatunk első részében a kötelező pontokat vesszük végig az alap- és osztatlan szakokon.
Eduline
A kuratórium közleményében az is olvasható, hogy a tavaszi félévet - lehetőség szerint - úgy kell megszervezni, hogy annak folyamán a 2020/2021-es tanév őszi félévének tanulmányi követelményei is teljesíthetők legyenek.
Eduline/MTI
Mostanában csak a régi faliórákon, vagy házak homlokzatán láthatunk római számokat. Ti ismeritek őket? Most tesztelhetitek magatokat.
Eduline
Nincs is jobb, mint egy kicsit lezsibbasztani az agyunkat a karácsonyi készülődésben - a nap tudományos méme.
Eduline
Bár az idei karácsony több szempontból is más lesz, mint a korábbiak, azért van, ami 2020-ban sem változik: a mostani karácsony sem telhet el Kevin nélkül. De nem ez lesz az egyetlen műsor, amivel kikapcsolódhattok az ünnepi vacsora és az ajándékbontogatás után. Ebben a cikkben megnézhetitek, milyen filmek közül válogathattok.
Eduline
Az eddigi évek tapasztalatai szerin a napokban kellett volna elindulnia a 2021-es felvételi eljárásnak, azonban most úgy fest csak év végén indul el.
Eduline