A legnépszerűbb insta-oldalak 2020-ból – ti követitek őket?

2020-ban is voltak népszerűségi toplisták, hiszen a legjobbak között is vannak legjobbak. Az év legnagyobb instásait gyűjtöttük össze.

  • Eduline

Az első helyen a követőszámok alapján még mindig Palvin Barbara áll – több mint 15 millió követővel. A kifejezetten influencerekből összeállított listát Tibi atya vezeti – a mémoldalból indult véleményvezér több mint 655 ezer követővel a magyar mémgyár egyik csillaga. 

Kulcsár Edina insta oldala is nagyon pörög, ő lett a második legnépszerűbb infuencer idén. A top tízben van Hódi Pamela, Kasza Tibi és Dancsó Péter oldala is, de népszerű Bye Alex, Tóth Gabi és Kasza Tibi feleségének, Kasza-Darai Andreának a profilja is.

Akiről viszont nem szabad 2020-ban megfeledkezni az Mari néni volt, vagyis Biró Mária, aki dokumentarista szinteket megugró, és hétköznapi életét bemutató videóival és képeivel ragyogott a vírus első hullámának karanténja alatt. Bár „csak” 42 ezren követik, korábban volt ez több is – az idős Mari néni, már-már megüti a 2019-es év sztárjának, illetve mesterének, Elek Zoltánnak a szintjét is.

Arról, hogy kiket érdemes még bekövetni instán, itt írtunk egy hosszabb listát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem a betűkkel kellene kezdeni az olvasást” – Fóti Péter szerint a gyerekek nem úgy tanulnak, ahogy az iskola tanítja őket

Fóti Péter oktatáskutató az alsó tagozatos oktatás egyik alapvető hibájának látja, hogy a tanulást a betűk, a szótagok és a számjegyek megtanításával kezdi, miközben a gyerekek természetes módon először mindig az összefüggéseket és a jelentést értik meg. Szerinte az olvasás, az írás és a matematika tanításában az összefüggések megértésének kellene megelőznie a részek elemzését, ami az alsós pedagógia gyökeres átalakítását is szükségessé teszi. Vélemény.

Nyolcszáznál is több kiadvány érkezett a kormány tankönyvpályázatára, a minisztérium a 45 milliárdos szerződést is felülvizsgálta

A tankönyvpiac átalakításának első kézzelfogható lépéseiről számolt be az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A tárca szerint több mint 800 kiadvány érkezett a tankönyvkínálat bővítését célzó pályázatra, emellett felülvizsgálták a KELLO és az Alföldi Nyomda között kötött, 45 milliárd forintos keretmegállapodást is. A minisztérium szerint mindez a pedagógusok szabad tankönyvválasztásának visszaállítását készíti elő.

Bérrendezést és rendszeres érdekegyeztetést kérnek a bölcsődei dolgozók – megkezdődtek a tárgyalások a minisztériummal

Nem szeretne kimaradni a bölcsődéket érintő szakmai egyeztetésekből a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete – ezt is jelezték Kereki Judit államtitkárnak. Az egyeztetésen szó volt a bölcsődei bérek rendezéséről, az intézmények finanszírozásáról, illetve egy rendszeres ágazati érdekegyeztető fórum létrehozásáról is.