Állami ösztöndíj? Ezeket kell vállalnotok érte a hallgatói szerződésben
Fontos, hogy tudjátok, mit kell vállalnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek a 2018-as felvételin.
Fontos, hogy tudjátok, mit kell vállalnotok, ha állami ösztöndíjas képzésre jelentkeztek a 2018-as felvételin.
Eduline
Évente száz-száz újabb művész vehet részt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ősszel induló, hároméves ösztöndíjrendszerében.
MTI
Összeszedtünk pár filmet, amely nemrég jelent meg a mozikban, és érdemes hétvégén kikapcsolódásként megnézni.
Eduline
Lássuk, mennyire emlékeztek a híres regények kezdőmondataira. Teszteljétek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Eduline
Hamarosan több egyetemen is megkezdődik a szakdolgozatok leadása, közeleg a végső határidő. A következő szakdolgozatírási fázisokat a legtöbb egyetemista átéli a leadás előtt.
Eduline
Több mint négymillió forintot adott magyar gyermekek étkeztetésére a Metallica.
Eduline
Még nem tudjátok, milyen idézettel zárjátok a ballagási beszédet, vagy mit írjatok a meghívóra? Összegyűjtöttünk nyolc mindig használható ballagási idézeteket.
Eduline
Elindult a 2018/2019-es tanévre szóló tankönyvrendelés, a Civil Közoktatási Platform szerint "a most leadott megrendelés lesz az utolsó, amikor még a hivatalos tankönyvjegyzékről is van lehetőség hozzájutni néhány közkedvelt, magánkiadók által készített tankönyvhöz".
Eduline
"Csalódtunk Palkovics Lászlóban" - rövid, de velős választ adott a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) az oktatási államtitkár keddi nyilatkozatára.
Eduline
Egy egyetemi kutató tüzet nyitott négy kollégájára és megölte őket csütörtökön a nyugat-törökországi Eskisehir városban található Osmangazi Egyetem kampuszán - jelentette a Dogan török hírügynökség.
MTI
Lássuk, mennyire vagytok otthon a biológiában vagy mennyire tippeltek jól a következő kérdéseknél. Teszteljétek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Eduline
A kislány édesanyját rajzolta le - de nem akárhogy.
Eduline
Olyan ingyenes alkalmazást kerestek, amely segít fejleszteni a kommunikációs készségeiteket? Szóbeli nyelvvizsgára vagy egy külföldi utazásra készültök? Akkor ez az alkalmazás nektek szól.
Eduline
Egy nemzetközileg elismert tanácsadó szerint a mentor–tanítvány kapcsolat a tanulás leghatékonyabb módja.
Eduline
Nyelvvizsgára készültök, de úgy érzitek, hogy szükségetek lenne plusz felkészülési lehetőségre? Új cikksorozatunkban az Eduline online tanfolyamokat kínáló oldaláról mutatunk kurzusokat.
Eduline
Egy okostelefonos alkalmazás és egy tankönyv hibridjével nyerte meg a Microsoft Imagine Cup hazai döntőjét az innobie nevű csapat
Eduline
Két hete vált csak elérhetővé a munkahelyi képzésekre fenntartott több mint 30 milliárd forint, de a kis cégek máris kimerítették a keretüket - értesült a Világgazdaság csütörtöki számában. Hozzátette, hogy a nagyvállalatok is "bejelentkeztek" már a források egynegyedére.
MTI
Úgy érzitek, szükségetek lenne még egy kis gyakorlásra a matekérettségi előtt? Kövessétek a Studium Generale és az Eduline közös előkészítőjét!
Eduline
"Ha a tananyagban a deriválás, a kamat, az áfa ott van, akkor miért vagyunk zavarban a visszajáróval a boltban?" - rappelve mondja el Molnár Áron, mi a baj az oktatással.
Eduline
Újabb tankerületi központ létrehozása mellett döntött a kormány – derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.
Eduline