Honnan tudhatjátok meg, hogy melyik OKJ-s képzés ingyenes?
Elkezdenétek valamilyen ingyenes OKJ-s képzést, de nem tudjátok, hogyan működik a rendszer? Megmutatjuk, hogy melyik OKJ-s képzéseket támogatja az állam.
Elkezdenétek valamilyen ingyenes OKJ-s képzést, de nem tudjátok, hogyan működik a rendszer? Megmutatjuk, hogy melyik OKJ-s képzéseket támogatja az állam.
Eduline
Elkezdődött a tavaszi félév, amelyet megkönnyítve néhány kávézóba kedvezményesen ülhettek be. Mutatunk nektek néhány olyan helyet Budapesten, ahol - a diákkedvezményeteket kihasználva - kedvezményesen fogyaszthattok kávét és más italokat két óra közt vagy éppen egy fárasztó nap végén levezetésképpen.
Eduline
Nyílt levélben tiltakoznak a magyar kutatók, oktatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átszervezése ellen.
Eduline
Február 15-ig jelentkezhettek a 2019-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 23. rész: Dunaújvárosi Egyetem.
Eduline
Idén is megtartja ingyenes próbaérettségi napját a Studium Generale, a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője. Február 16-án megtudhatjátok, hogyan haladtok a felkészüléssel.
Eduline
Már nem tudnak új hallgatókat felvenni a CEU és a Magyar Tudományos Akadémia közös matematikusképzésére.
Eduline
Ha diplomásként szeretnétek továbbtanulni? Fontos, hogy az alapképzésben szerzett végzettség önmagában még nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy egy adott mesterképzésre bekerülhessetek.
Eduline
Hány pontot szerezhettek a 2019-es felvételin a középiskolai év végi jegyeitekkel? Melyik természettudományos tárgy eredményét veszik figyelembe?
Eduline
Már csak pár napig jelentkezhettek a 2019-es felsőoktatási felvételire, és feladatotok van bőven - regisztrálnotok, jelentkeznetek, számolgatnotok és ellenőriznetek kell.
Eduline
Szeretitek a törit? Jól mennek az évszámok? A következő kvízben tesztelhetitek a tudásotokat!
Eduline
Szerettek utazgatni az országban? Akkor a következő kvíz izgalmas lehet számotokra. Magyarországi látványosságokról kell kitalálnotok, hogy melyik hol lehet.
Eduline
Fiatalok, főként diákok ezrei vonultak utcára több belgiumi nagyvárosban és Hollandiában csütörtök délelőtt a klímavédelmi politika hatékonyságának fokozása érdekében.
MTI
Már a hónap közepén elfogy az ösztöndíj? Nem tudjátok, hogy mire megy el a pénzetek minden hónapban? Most mutatunk három olyan alkalmazást, amellyel könnyedén nyomon követhetitek a kiadásaitokat.
Eduline
Évekkel ezelőtt érettségiztetek, de csak idén jelentkeznétek egyetemre, főiskolára? Mit tehettek, ha nincs emelt szintű érettségitek, pedig szükségetek lenne rá a felvételihez?
Eduline
A hét elején tapasztalt tömeges rosszullétekkel összefüggésben felfüggesztették Lábatlanban az oktatási és nevelési intézményekbe ételt szállító cég működését - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Február 15-ig jelentkezhettek a 2019-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 22. rész: Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Eduline
Egyre több a magyarországi hallgató az erdélyi felsőoktatási intézményekben, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a legnépszerűbb.
Eduline
A következő kvízben kötelező olvasmányokból idéztünk. Felismeritek a műveket? Teszteljétek tudásotokat.
Eduline
A következő kvízben olyan kémiával és fizikával kapcsolatos szavakat gyűjtöttünk össze, melyeket a nyelvújítás során javasoltak, de nem honosodtak meg. Felismeritek őket?
Eduline
Egy hét múlva véget ér a 2019-es felvételi. Ilyenkor mindenki másképp éli meg a véglegesítés előtti napokat, azonban a következő helyzeteket minden felvételiző jól ismeri.
Eduline