Túl a vizsgákon a BME-n
Elérkezett végre a megérdemelt nyári szünet a műszaki egyetemen tanuló olvasónk számára. Két utolsó vizsgájáról megírta 4. bejegyzését tanulságul hallgatótársai számára.
Elérkezett végre a megérdemelt nyári szünet a műszaki egyetemen tanuló olvasónk számára. Két utolsó vizsgájáról megírta 4. bejegyzését tanulságul hallgatótársai számára.
A mai napon középszinten 709 helyszínen 5883 diák, emelt szinten 26 helyszínen 545 diák tett érettségi vizsgát. Ezekkel a kérdésekkel találkoztak a feladatlapon:
Szerda reggel nyolc órától a fizika-, délután két órától a rajz- és vizuális kultúra írásbelivel folytatódik a tavaszi érettségi. Fizikából középszinten 693 helyszínen 5804 diák magyarul, 16 helyszínen pedig 79-en öt különböző idegen nyelven (angol, francia, német, spanyol, szerb) tesznek vizsgát. Emelt szinten 26 helyszínen 545 diák érettségizik.
A NASA idei tíz ösztöndíjasának egyike Kocsis Bence, aki az ELTE Bolyai kollégistájaként tavaly szerezte meg asztrofizikai tudományos fokozatát. A fiatal magyar kutató szerint a világ legnagyobb űrkutatással foglalkozó központja nem rossz hely, de az elméleti csillagászatban még izgalmasabb, ha az ember egy egyetemen vagy kutatóintézetben folyó pezsgő szakmai élethez csatlakozhat.
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma idén nyolcadik alkalommal írta ki Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát.
Ma abból lesz fizikus, kémikus vagy biológus, akit máshová nem vesznek fel. A legintelligensebb elmék inkább jól fizető szakmát választanak a versenyszférában. Kikből lesznek a magyar tudósok? Miért nem vonzó ma a természettudomány? Kroó Norbert egyetemi tanárral, egykori államtitkárral, fizikussal, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjával beszélgettünk a felsőoktatási felvételi ponthatárokról, a hazai oktatási rendszer átalakulásáról.
A Debreceni Egyetem az ősz elején konkrét javaslatokat fogalmaz meg az oktatási kormányzatnak, mivel - indoklása szerint - érzékeli többek között a természettudományos képzés területén országosan tapasztalt jelentkezési szám visszaesését.
Newton törvényei - Súrlódás - Rugó - Newton-féle gravitációs törvény: - Kepler törvényei
Hírnevét annak köszönheti, hogy megalkotta az égitestek kopernikuszi rendszerét. Kimondta, hogy a Föld a saját tengelye körül napi mozgást, a mozdulatlan Nap körül pedig éves mozgást végez.
Fizika jegyzetek 4 db: kvantumfizik, magfizika, szilárd test fizika, villamosságtan - itt készült: DE - terjedelem: