„Kendrick Lamar és a M.A.A.D City erkölcse” címmel új kurzust hirdet a Temple Egyetem 2025 őszére.
Kendrick Lamar karrierje és kulturális hatása hamarosan tudományos vizsgálat tárgya lesz a Temple Egyetemen. Az „Kendrick Lamar és a M.A.A.D City erkölcse” elnevezésű kurzus minden hallgató számára elérhető lesz a 2025-ös őszi szemeszterben – írja a Rolling Stone. Az órát Timothy Welbeck, az Afrikológia és Afroamerikai Tanulmányok Tanszék professzora és az Egyetem Antirasszizmus Központjának igazgatója fogja vezetni.
„Kendrick Lamar a generációjának egyik meghatározó hangja. Művészete és élettörténete sok szempontból mélyen tükrözi a fekete tapasztalatokat” – mondta Welbeck az NBC10-nek, amely elsőként számolt be a hírről. – „Ha az ő művészetéről egy olyan közegben beszélhetünk, amely szerepet játszott abban, hogy azzá az emberré váljon, aki ma, az nemcsak őt magát mutatja be, hanem a fekete önmegvalósítás útját is.”
Korábban olyan művészek munkássága is kurzusok témája volt az egyetemen, mint Tupac, Beyoncé vagy Jay-Z. Welbeck, aki 14 éve tanít a Temple Egyetemen, elmondta, hogy a kurzust közel egy éven át tervezte, Lamar anyagait pedig már nagyjából tíz éve beépíti az óráiba.
Taylor Swift dalszövegeit elemzik egy belga egyetem új kurzusán
„A jelenlegi tanszékvezetőm nyitott volt az ötletre, és szinte azonnal elfogadta” – nyilatkozta. – „A mi tanszékünkön, és általában a Temple Egyetemen is, széles körű elfogadottsága van a hiphop akadémiai tanulmányozásának.”
2025-ben Lamar diadalmaskodott a Drake-kel vívott rap-háborúban, történelmi Super Bowl félidős show-t adott, letarolta a Grammy-díjátadót listavezető „diss” számával, elnyerte az év albuma díjat a BET Awards-on, és országos turnéra indult is indult. Bár Welbeck kurzusa kétségkívül kitér majd ezekre a sikerekre is, a professzor reméli, hogy a diákok „mélyebb megértést szereznek Lamar munkásságáról, a hiphop kultúráról, és arról, hogyan válhat a művészet a fekete tapasztalatok közvetítésének eszközévé.”
A kurzusra már meg is nyílt a jelentkezés. Welbeck elmondta, hogy az óra keretében a hallgatók megismerhetik azokat a várospolitikai folyamatokat, amelyek megváltoztatták Compton demográfiai arculatát, és ezzel formálták Lamar életútját. A diákok három-négy albumot is meghallgatnak majd az énekestől, emellett Welbeck tervei szerint Lamar több közreműködőjét is meghívja, hogy beszéljenek a zenész karrierjéről és a zeneipar működéséről.