Taylor Swift dalszövegeit elemzik egy belga egyetem új kurzusán

Ugyanis azokban sok irodalmi utalás szerepel, így azt jól tudják ugródeszkaként használni. A kurzus végén a diákokat egy olyan beadandó alapján is értékelik, amely dalban is előadható.

  • Tarnay Kristóf

A belga Ghent University új irodalmi kurzust indít, ahol Taylor Swift-dalszövegeket elemeznek. A CNN cikke szerint az órát az az Oxfordban irodalomból diplomázott Elly McCausland adjunktus gondozza, aki blogján régóta foglalkozik azzal, hogy összehasonlítja a popsztár dalszövegeiben feldolgozott témákat, a képhasználatot és a nyelvezetet neves írók és költők – köztük Dickens és Shakespeare – munkásságával (blogjának a neve, a „Swifterature” majdnem átjön, ha „Swiftrodalomnak” fordítjuk).

McCausland a tervek szerint Swift szövegeivel igyekszik az irodalmat közelebb hozni a hallgatókhoz a középkortól a viktoriánus éráig bezárólag. Ugyanis, mint a tananyag leírása kifejti, az énekesnő szövegeiben sok utalás szerepel bevett irodalmi szövegekre. Ezért azt jól tudják egyfajta ugródeszkaként használni, hogy átvegyenek olyan témákat, mint az irodalomban megjelenő feminizmus vagy éppen az antihős fogalma.

A sillabusz szerint ugyanis az előadó népszerűsége részben abból is eredhet, hogy munkássága ennyire intertextuális, vagyis rengeteg utalást tartalmaz más kulturális művekre, ezeket az „irodalmi gyökereiket” akarják mélyebben feltárni a belgiumi egyetemen, arra egyfajta útként tekintve az azt formáló irodalmi szövegekhez.

A cikk szerint az adjunktust régóta izgatja, hogy foglalkozni kéne Swift-szövegek elemzésével, de a végső löketet a tavaly ősszel kijött „Midnights” című albuma adta meg, melyben a „The Great War” az első világháborút használja analógiaként a szívfájdalomra. Mint magyarázta, erről eszébe jutott Sylvia Plath amerikai költő „Daddy” című verse, abban ugyanis a holokausztot használja metaforaként, hogy elmesélje apjával való terhelt kapcsolatát. Aztán a rossz emberi kapcsolatokra használt háborús metaforáktól jutott el más hasonló, párhuzamba állítható képekig, így született meg a kurzus gondolata.

Amelynek végén a diákokat egy négyezer szavas esszé mellett egy olyan beadandó alapján is értékelik, amely dalként is előadható. A cikk hozzáteszi, hogy egyébként az ötlet csak Európában számít újdonságnak, Swifttel költői szemszögből több tengerentúli egyetemen is foglalkoznak már. Ahogyan nem is ő az első énekes, aki felkeltette a tudományos szféra érdeklődését, 2016-ban a texasi egyetem például egy, Beyoncé „Lemonade” albumával foglalkozó irodalmi kurzust is elindított.

(Kiemelt kép: Flickr/Jana Beamer)

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.