Az Initial Teaching Alphabet (ITA), vagyis a Kezdő Tanító Ábécé egy radikális és kevéssé ismert oktatási kísérlet volt, amelyet az 1960-as években próbáltak ki Nagy-Britanniában. A cél az volt, hogy a helyesírás fonetikusabbá tételével gyorsabban megtanuljanak olvasni a gyerekek. Az ITA gyakorlatilag egyik napról a másikra írta át az írástudás szabályait több tízezer gyerek számára – majd minden magyarázat nélkül eltűnt – írja a The Guardian.

Az angol nyelvet körülbelül 44 fonéma (egyedi beszédhang) alkotja, és ezek mindegyikét számos módon lehet leírni. Csak a hosszú „i” hangnak (mint az „eye” szóban) több mint 20 lehetséges írásmódja van. Pontosan ezt az ellentmondásosságot azonosította az ifjabb Sir James Pitman konzervatív képviselő (Sir Isaac Pitman unokája – a gyorsírás feltalálójáé), mint az egyik legnagyobb akadályt az olvasni tanuló gyerekek számára. A megoldási javaslata pedig radikális volt: teljesen újragondolni az ábécét.

1966-ra az Egyesült Királyság 158 oktatási hatósága közül 140 legalább egy iskolájában alkalmazta az ITA-t. Az új ábécé nem volt végleges helyettesítője a hagyományosnak, a cél csak az volt, hogy a gyerekek gyorsan megtanuljanak olvasni, majd „zökkenőmentesen” térjenek át a szabványos ábécére 7-8 éves korukra. Ám ez az átmenet sokszor nem történt meg ilyen zökkenőmentesen. Sok gyerek a két rendszer között rekedt.

Prof. Dominic Wyse, a University College London korai oktatás szakértője szerint: „Az ITA ma már olyan kísérletként van számontartva, amely egyszerűen nem működött. A gond a szabványos ábécére való áttéréssel volt. A gyerekeknek szinte újra kellett tanulniuk az angol nyelv valódi működését. Nem lep meg, hogy megbukott. Bármilyen tanítási módszer, amely nem a megtanulandó valóságon alapul, időpocsékolás.”

Azok a ma már felnőtt emberek, akik ebben a rendszerben tanultak meg írni és olvasni, máig komoly problémákkal küzdenek.

Sarah Kitt szintén az ITA-t tanulta plymouth-i általános iskolájában az 1960-as évek végén. Nála az ITA hatása messze túlmutat a gyerekkori éveken. „Érzem, ha egy szó helytelenül van írva, de nem mindig tudom helyesen leírni. Néha teljesen lefagy az agyam.”- nyilatkozta.

Olvassunk úgy, mint a tanáraink – ilyen könyvekkel készülnek a pedagógusok a szabadságaikra

Vannak azonban olyan szakértők is, akik szerint nem volt akkora kudarc a kísérlet. Toni Brocklehurst, aki az 1970-es évek elején négy éven át tanította az ITA-t Lancashire-ben, ma is úgy véli, hogy ez sok tanítványának – különösen a hátrányos helyzetű családokból származóknak – előnyt jelentett. „Ezek olyan gyerekek voltak, akiknek otthon egyáltalán nem voltak könyveik” – meséli. „Miután megtanulták ezeket a karaktereket, bármit képesek voltak megfejteni ebben az ábécében. Ez hatalmas önbizalmat adott nekik.”

Ugyanakkor hozzáteszi: „Nem hiszem, hogy minden gyereknél működne. Nem működne azoknál a középosztálybeli gyerekeknél, akiket otthon már korán bevezetnek az olvasásba, mert számukra ez csak zavart okozna.”