Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A gyerekeket más intézményekbe helyezték el.
Salgótarján zagyvapálfalvai városrészében a Nyitnikék Tagóvoda egyik felét – több helyiséget és csoportszobát – néhány nappal ezelőtt elöntött a szennyvíz, írta meg a Sokszínű vidék. A történtekkel kapcsolatban Kreicsi Bálint, Salgótarján polgármestere is nyilatkozott a Facebook oldalán.
„Elsőre mindenki azt hitte, hogy csőtörés okozta a bajt, a szakemberek kiérkezése után azonban kiderült, hogy nem az. Minden jel szerint kommunális hulladék tömítette el a szennyvízcsatornát a Makarenkó út alatti szakaszon, olyan mértékben, hogy az nem tudott más irányba utat törni magának, mint az út szintjétől egy kicsivel alacsonyabban elhelyezkedő óvoda felé” – írta Kreicsi.
Természetesen a történtekről tájékoztatták a szülőket, és akik semmilyen formában nem tudták megoldani gyermekük elhelyezését, azok számára további két tagintézményben biztosítottak férőhelyeket az ottani kapacitások erejéig.
„Tudjuk, tudom, hogy az év végi hajtás időszakában talán a szokottnál is nehezebb megoldani egyik pillanatról a másikra a gyermekek elhelyezését. Éppen ezért azon vagyunk, hogy az óvoda – legalább részben – mielőbb újranyithasson. Ennek érdekében már zajlik a fertőtlenítés abban a szárnyban is, melynek közösségi tereit nem érintette a szennyezés. Azt szeretnénk, ha – a szennyezett helyiségek elzárásával – mielőbb újra fogadni tudnánk a gyermekeket. Ebben azonban nem mi mondjuk ki a végső szót, ezt a népegészségügyi hatóság a helyszíni szemlét követően fogja megtenni” – fogalmazott a polgármester.
Az anyagi károk felmérése még nem fejeződött be, de az szinte biztos, hogy sok óvodai bútor és berendezés került a kukába.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.