A történet szerint egy okos és bátor székely asszonynak köszönhetjük az első kürtőskalácsot. Egy 19. századi könyvben úgy szerepel, hogy a tatár seregek elől a székelyek a barlangokba, hegyekbe menekültek. Mivel ezeket a helyeket gyakorlatilag nem lehetett megközelíteni, ezért a tatárok úgy döntöttek, hogy kiéheztetik a székelyeket.

Csakhogy, ez nem ment annyira könnyen, hiszen ahogyan teltek a hetek, a tatároknak gyakorlatilag elfogyott az élelmük. Bár a székelyeknek sem volt túl sok, egy okos asszonynak támadt egy jó ötlete: összekaparta a maradék lisztet, hamuval összekeverte, majd hatalmas kalácsokat sütött. Ezeket aztán dorongra vagy magas póznákra húzták és felmutatták a tatároknak.

A tatárok mikor meglátták a kalácsokat, azt hitték, hogy a székelyeknek bőven van ennivalójuk, ezért bosszúsan (és persze korgó gyomorral) elvonultak. Emiatt a kürtőskalácsot a régi receptes könyvekben dorongfánknak is nevezik.

A kürtőskalács története itt nem ért véget. Az évek során Erdély-szerte elterjedt, és minden régió a maga módján formálta tovább a receptet. A tészta később egyre édesebb lett, és a parázs helyett már faszénen, vagy speciális kürtőskalács-sütőn kezdték készíteni.

Az utóbbi néhány évtizedben pedig Magyarországon is annyira népszerűvé vált, hogy gyakorlatilag ma már nincsen olyan hazai karácsonyi vásár, ahol ne lehetne kapni.