Hamarosan regisztrálhattok a kormány idei Nyári diákmunka programjára

Jó lehetőség, ha idén nyáron dolgoznátok.

  • Eduline

A 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok  június 17-től regisztrálhatnak az idei Nyári diákmunka programra. A kormány célja, hogy az érintett korosztály minél hamarabb munkatapasztalatot szerezzen és saját jövedelemhez jusson, ennek érdekében vezette be a bértámogatást – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kormány először tíz éve, 2013-ban indította el a programot, és azóta minden nyár elején meghirdeti. Idén 3,8 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.

A jelentkezés feltétele, hogy jelenleg ne álljatok munkaviszonyban, regisztrálni a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál lehet. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Újdonság, hogy idéntől az erdőgazdálkodás területén is lehet alkalmazni a cégeknek fiatalokat a program keretében. A sikeres pályázók legkorábban 2024. július 1-ével állhatnak munkába. A kormány szerint így nagyjából 20 ezer diák vállalhat munkát idén a program segítségével.

Más módokon is kereshettek munkát a nyárra. Összegyűjtöttük, hogy milyen lehetőségeket találtok a diákszövetkezeteknél és Facebook-csoportokban a Balatonnál és a fővárosban. Ha kiváncsiak vagytok az órabérekre, akkor érdemes elolvasni a cikkünket:

 

Hozzászólások
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.