Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
A program a sportolók karrierjét és tanulmányait egyaránt támogatja, hogy ne kelljen választani a kettő közül.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szeptember végén mutatta be Kettőskarrier-programját, amelynek eredményeképp 23 felsőoktatási intézménnyel kötöttek megállapodást november 29-én.
A program célja, hogy segítsék a olimpiai sportágak utánpótlás és felnőtt válogatott kerettag sportolóit a céljaik elérésében. Emellett, hogy ne kelljen választaniuk a sport és a tanulás, illetve a sport és a munka között. Ezért igyekeznek minden lehetőséget megadni az élsportolók számára, hogy akár egyéni tanrenddel, de mindenképp folytathassák tanulmányaikat egy versenyre való felkészülés mellett is, legyen szó akár az olimpiáról.
A programba kerülésre a sportolók folyamatosan pályázhatnak, ahol többek között sportpszichológia, pályaorientáció, középiskolai tanulmányok támogatása vagy felsőoktatási felvételi felkészítő szolgáltatás igénybevételét is kérhetik.
A néhány hete indult Kettőskarrier-programra eddig 17 sportág 86 versenyzője jelentkezett – főleg egyéni sportágak képviselői keresték meg a MOB-ot, de jelentkeztek a vízilabda, a kézilabda és a röplabda sportágakból is. Jelenleg 27 érvényes sportolói megállapodása van a MOB-nak, ezenkívül még 9 van folyamatban, 32 sportolóval pedig már a személyes konzultációk is megtörténtek.
A jelentkezők száma is azt mutatja, hogy egy hiánypótló programról van szó, amire nagy igénye van az élsportolóknak. A résztvevők között többen is vannak, akik már a 2024-es párizsi olimpiára készülnek.
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.