Kevesebb fizetésre és több kihívásra számíthatnak a túlsúlyos nők

A férfiak lehetőségeit viszont nem befolyásolja a testsúlyuk a kutatások szerint.

  • Tornyos Kata

Több, egymástól független, a világ különböző pontjain végzett kutatás is pénzben mérhető összefüggést mutatott ki nők testtömegindexe és munkahelyi előmenetele között – írta meg a Transtelex. A túlsúlyos vagy elhízott, azaz magas testtömegindexű nőknek ugyanis még ma is kevesebb az esélyük arra, hogy előrelépjenek a ranglétrán, mint normál súlyú kolléganőiknek. A pluszkilóikért akár a fizetésük 16 százalékával is fizethetnek.

Az amerikai National Library of Medicine kutatása szerint a nőket továbbra is gyakran ítélik meg a súlyuk alapján, ami mikroszinten a munkavállaló egzisztenciáját, makroszinten a gazdaság növekedését is befolyásolja.

Az Institute for Employment Studies (IES) hároméves kutatása kimutatta, hogy az elhízott nők 9 százalékkal kevesebbet keresnek Nagy-Britanniában, Hollandiában és Spanyolországban, mint normál súlyú kolléganőik, míg a férfiak fizetését nem befolyásolja a testsúlyuk. Ennek hátterében az elhízáshoz kapcsolódó megkülönböztetés mellett iskolai végzettségbeli különbségek, egészségügyi egyenlőtlenségek is szerepet játszanak.

A kutatás rámutat arra, hogy a túlsúlyos nők évente milliárdokat veszítenek el bérek terén, hozzájárulva a már jelentős nemek közötti bérszakadékhoz. Ha egy túlsúlyos nő 18 éves korától egész pályafutása során foglalkoztatott marad, az elhízással összefüggő bérhátrány, amelyet nyugdíjba vonulásáig tapasztalni fog egy ugyanolyan képzettségű, normál testsúlyú nőhöz képest, 110 ezer euró lesz.

Az elhízottakhoz való hozzáállás a számuk növekedésével együtt világszerte romlott

Az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation) adatai szerint:

  • 1975 óta csaknem megháromszorozódott az elhízottak száma világszerte;
  • a világ népességének nagy része olyan országokban él, ahol a túlsúly és az elhízás több ember halálát okozza, mint az alultápláltság,
  • 2020-ban 39 millió 5 év alatti gyerek volt túlsúlyos vagy elhízott.

Ha egy nő a súlya 10 százalékával meghízik, az 6 százalékkal csökkenti a jövedelmét, pedig a nők már így is átlagosan 20 százalékkal kevesebbet keresnek csak az Egyesült Államokban, mint a férfiak – derült ki a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem társadalomkutatója korábbi tanulmányából.

 

 

 

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.