Napi tudomány: megvan a válasz, miért tanulnak könnyebben a gyerekek

A németországi Regensburgi Egyetem és az amerikai Brown Egyetem idegtudósaiból álló csapata megválaszolhatta a kérdést: mi is teszi a fiatalok agyát oly hatékonnyá.

  • Eduline

A hvg.hu szúrta ki azt a friss kutatási eredményt a Current Biology folyóiratban. Ezek alapján a válasz egy agyi anyagon, a gamma-aminovajsavon (GABA) múlhat, aminek szintje tanulás közben és után megnő, így az agyuk még hatékonyabban szívhatja magába az információkat.

A vizsgálatot 55, 8 és 11 év közötti gyereken, valamint 56, 18 és 25 év közötti felnőttön végezték el, három különböző tanulási periódust lefedve: a tanulási feladat előtt, közben és után. Az eredmények arra mutattak rá, hogy a GABA-szint a felnőttek esetében az egész kísérlet során egyenletes volt, míg a gyerekeknél nem: a gyerekeknél a tanulással összefüggésben a GABA gyorsan növekedett, és nem csak közben, hanem a tanulás utáni periódusban is.

 

A kutatásból az is kiderült, a felnőtteknél két etap között egyórás pihenési időszakra volt szükség ahhoz, hogy stabilizálódjon a vizuális tanulás, a gyerekek már 10 perc után képesek voltak újra tanulni, úgy, hogy közben a korábban tanultakat sem írták felül.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.