Nem Ajsa Luna volt az első: neves íróink már a 19. században kiparodizáltak nemzeti költeményeket

Tudtátok, hogy Arany és Jókai is átírták a Szózatot? Mégsem jelentették fel a két írót.

Nagy visszhangot váltott ki az augusztus 20-i ünnepség egyik könnyűzenei programja, amikor Ajsa Luna koncertjén cigarettával a kezében, ülve adta elő a Himnuszt. A produkció sokak szerint tiszteletlen és hamis volt, az énekesnőt pedig politikai oldaltól függetlenül heves kritikák érték.

Sorozat készül Pogány Indulóról

Az előadó később reagált a támadásokra, hangsúlyozva: csupán hazaszeretet vezette, semmiféle rossz szándéka nem volt, mindössze így akarta köszönteni Magyarországot születésnapján. Az ügy azonban odáig fajult, hogy a Mi Hazánk alelnöke, Novák Előd feljelentést tett, a Büntető Törvénykönyvre hivatkozva, amely a nemzeti jelképek „sértő használatát” akár egy év szabadságvesztéssel is büntetheti.

A történtekre reagálva Nyáry Krisztián író érdekes történelmi párhuzamokat idézett fel. Mint posztjában rámutatott, a 19. században több alkalommal is előfordult, hogy a Himnuszt vagy a Szózatot átdolgozták, sőt parodisztikus formában közölték – anélkül, hogy emiatt közfelháborodás tört volna ki.

Arany János például így írta át Vörösmarty művét:

„Hasadnak rendületlenűl

Hasadnak rendületlenűl

Légy híve, oh magyar!

Bölcsődtül kezdve sírodig

Ezt ápold, ezt takard.

A nagy világon ekivűl

Nincs más, amit mivelj:

Áldjon vagy verjen sors keze,

Itt enned, innod kell.”

Jókai Mór sem maradt ki a gúnyos átiratok sorából, ő a következőt alkotta meg:

„A Szózat lefordítva gyászmagyarra

Jobb pártnak rendületlenül

Légy hive gyászmagyar!

Bölcsed itt, majdan zsirod is,

S a «fátyol», mely takar!”

„Szózat-átiratukkal mindketten a korrupt és képmutató magyar politikai közéletet állították pellengérre” – emlékeztetett Nyáry Krisztián.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.