Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az egyetem kutatása szerint a magyar szülők több mint 70 százaléka gondolja azt, hogy a hálapénz miatt jobb ellátást kapnak a szülészeten.
A magyar szülők többsége elsősorban az anyagi tényezőket tartja meghatározónak, amikor jobb szülészeti ellátásban szeretne részesülni – derül ki a Budapesti Corvinus Egyetem friss tanulmányából.
A kutatást 2024 februárja és áprilisa között végezték, mely során több mint 1500 ember véleményét gyűjtötték össze a hazai szülészeti ellátással kapcsolatos tapasztalataikról, különös tekintettel a hálapénz szerepére, valamint a társadalmi és demográfiai háttér befolyására.

A válaszadók 78 százaléka szerint a szülészeti ellátás minőségét leginkább az határozza meg, ha valaki magán- vagy választott orvost vesz igénybe. Ezt követi a hálapénz, amely – bár 2021 óta hivatalosan tiltott és akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – a felmérés alapján továbbra is komoly szerepet játszik az egészségügyben: a megkérdezettek 72 százaléka úgy véli, hogy ez a gyakorlat még mindig hozzájárul a jobb ellátáshoz.
A kutatás arra is rámutatott, hogy a válaszadók 68 százalék úgy látja, a jobb anyagi helyzetben lévő páciensek előnyösebb ellátásban részesülnek.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.