Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Október utolsó vasárnapján 3:00 órakor 2:00-ra kell visszaállítani az órákat.
Mikor kezdődik a téli időszámítás?
Hivatalosan a nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart. Értelemszerűen a téli időszámítás kezdete október utolsó vasárnapja, és a vége pedig március utolsó vasárnapja. Vagyis idén:
Mikor szűnik meg az óraátállítás?
Az első világháború során szükségessé vált, a szénfogyasztás csökkentésének reményében bevezetett óraátállítás eltörléséről az Európai Parlament még 2019 márciusában döntött, miután több független és egy uniós kutatás is rávilágított arra, hogy az emberek többsége feleslegesnek érzi, sőt, kifejezetten utálja, ráadásul az élettani hatásai is kedvezőtlenek az évente kétszeri óraátállításnak.
Az utolsó váltást 2021 októberének utolsó vasárnapjára tűzték ki, amit aztán a koronavírus-járvány miatt eltöröltek, a hírek szerint pedig jelenleg az Európai Unió vezetői Ukrajna és Oroszország háborújára koncentrálnak, ezért az óraátállítás kérdésével egyelőre nem foglalkoznak.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter egyébként egy 2021 márciusában tartott kormányinfón úgy nyilatkozott, az óraátállítás kérdésében Magyarország a többséggel együtt szavaz majd, és nincsenek ellenvetései sem a nyári, sem az őszi időszámítás bevezetése ellen.
Óraátállítás eltörlése: ezért is lenne fontos
Az óraátállítás eltörlése mellett "kampányol" a Magyar Alvás Szövetség is, ami szerint a szevezetre negatív hatást gyakorol az alvás és ébrenlét mesterséges megzavarása, ráadásul - ahogy arról egy korábbi cikkünkben már mi is írtunk - a középiskolások szokásai és alvásszükséglete egyébként is különbözik a többségtől. Jellemzően később tudnak elaludni, mint a felnőttek vagy a fiatalabb társaik, ahhoz viszont, hogy kipihentek legyenek és a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni, legalább 8-10 óra pihentető alvásra lenne szükségük. Épppen ezért lenne kedvező számukra a későbbi, 9 órás iskolakezdés bevezetése is, ezt azonban egy felmérés szerint a magyar szülők többsége nem támogatja.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.