Aggasztóan keveset alszanak a tizenévesek, tényleg ki kellene próbálni a 9 órai iskolakezdést

„Alvásriadóról” ír közleményében a Magyar Alvás Szövetség, amely szerint a tizenévesek aggasztóan keveset alszanak. Alvásproblémáikhoz hozzájárul a korai iskolakezdés is.

  • Eduline

A szövetség orvosi intézetének, a Budapesti Alvásközpontnak a tapasztalatai alapján számos tizenéves jóval kevesebbet alszik, mint amennyire szüksége lenne.

A nemzetközi ajánlások, így a National Sleep Foundation és az American Academy of Sleep Medicine szerint ennek a korosztálynak naponta 8-10 óra pihentető alvásra van szüksége az egészsége megőrzése érdekében. Az alváshiány álmossághoz, figyelemhiányhoz vezet, és befolyásolja a tanulmányi teljesítményt.

A tizenévesek nem megfelelő alvása összefüggésbe hozható a depresszió és a viselkedési problémák, valamint a cukorbetegség és a magas vérnyomás kialakulásának a fokozott kockázatával, és negatív hatással van a sportteljesítményre is. „Ez részben a cirkadián ritmusuk természetes eltolódásának köszönhető, ami megnehezíti számukra a 23 óra előtti elalvást” – írja közleményében a Magyar Alvás Szövetség, amely szerint természetes, hogy a tizenévesek hajlamosak arra, hogy késő éjszaka fent maradjanak, és reggel tovább aludjanak.

„Az alvásproblémákhoz hozzájáruló egyéb tényezők közé tartozik a korai iskolakezdés, a házi feladatok és délutáni kötelezettségek megnövekedett terhelése, a mozgalmas társasági élet és az elektronikus eszközök túlzott használata” – teszik hozzá.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.