Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Tizenegy hetes lesz idén a vakáció, azaz közel három hónapra kell megoldani a gyerekek felügyeletét. A Táborfigyelő vezetője szerint már most elindult az előfoglalási szezon a nyárra.
Idén a június 16-án kezdődik a 11 hetes nyári szünet – viszont az infláció és az emelkedő megélhetési költségek miatt nem egyszerű feladat a szülőknek a nyári időszak megtervezése - írja friss közleményében a Táborfigyelő. Az oldal szerint érdemes előre gondolkozni, hiszen a nyári szünet kezdete előtt már jellemzően csak a drágább táborokban marad hely, így azon családoknak, ahol az anyagi szempontok is fontosak, érdemes akár más most lépni.
A táboroztatók helyzete sem könnyű, ugyanis már most előre kell látniuk, hogy miként alakulnak a költségeik a nyári időszakra.
„Összességében a jelen állás szerint átlagosan 10-20% közötti áremeléssel kalkulálhatnak a családok idén. A jó hír, hogy az emelkedés egy része, egyes táboroknál az egésze megspórolható, ha a szülők korán foglalnak tábort" - állítja Tóth Béla, a Táborfigyelő vezetője. Ennek oka, hogy a legtöbb vakációs lehetőséget előfoglalási kedvezménnyel hirdetik meg, ami az alapár 5-10, esetenként 15%-os mérséklését jelenti - magyarázza, hozzátéve, már most is van miből válogatni.
A több mint 200 táborban van tanyás gazda tábor, görkorcsolyatábor, robotikatábor, de a kaland, filmes, kézműves és sport témákból is lehet választani, továbbá akad kiképzőtábor, dróntábor, horgásztábor is, és van olyan vakációs lehetőség, ahol brókernek és tőzsdecápának tanulhatnak a táborozók – sorolta.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).