Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Mindenki használ jelszavakat, sokszor annyit kellene megjegyezni, hogy az képtelenség. Mi a jó megoldás? Felírjuk a telefonunkba vagy mindenhova ugyanazt a könnyen megjegyezhető jelszót adjuk meg?
A Nordpass évről évre elkészíti a maga listáját az adott időszakra vonatkozó legrosszabb jelszavakról – írja a hvg.hu. Ezek a jelszavak amellett, hogy a legrosszabbak, a leggyakoribbak is, tulajdonképpen ezért kerülnek fel erre a listára.
Ha nem szeretnétek, hogy könnyen feltörjék a jelszóval védett fiókotokat, akkor semmiképpen ne használjátok ezeket a jelszavakat, mert gyakorlatilag semmit nem védenek.
A 2020-as listában 200 jelszó található, a listavezető nem más, mint 123456. A második legrosszabb az 123456789, a harmadik a picture1. A NordPass szerint ez egy új szereplő, ennek ellenére átlagosan 3 óra alatt fel lehet törni azt a fiókot, amihez ezt a jelszót állítja be valaki.
Az 123456 és az 123456789 esetében még rosszabb a helyzet. Ha ezek közül használjátok valamelyiket, akkor bizony kevesebb, mint egy másodperc tud valaki bejutni a fiókotokba. A negyedik helyen áll a password, az ötödik az 12345678, a hatodik pedig az 111111. A portál szerint ezeket világszerte több tízezer ember használja, akik egyúttal óriási kockázatot is vállalnak.
Itt nézhetitek meg leggyakoribb jelszavak teljes listáját.
Friss egyetemi kutatás: különleges terápiával visszafordítható az öregedés
A Tel-Aviv-i Egyetem kutatói szerint elméletben megvan, hogyan állítható meg az öregedés.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).