Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nincs találékonyabb "szakács" egy éhes egyetemistánál. Tészta tésztával, tojás különböző formában, vagy éppen szendvics minden mennyiségben? Akár kolisak, akár albisok vagytok, biztos, hogy idővel ti is kísérletezni fogtok -, ha eddig még nem tettétek -, és olyan ételeket készítetek majd, amitől szegény Gordon Ramsay csak a fejét fogná. De nézzük, mik azok az alapételek, amelyek valószínűleg rendszeresen az asztalotokra fognak kerülni.
Tészta
Abban még nincs semmi meghökkentő, ha a tésztát mindenféle szószokkal, tejföllel, sajttal, vagy túróval eszitek. A leleményes egyetemisták viszont akkor sem ijednek meg, ha ezek elfogynak. Ilyenkor előkerülnek a lekvárok, a kakaópor és szinte bármi, ami mozdítható.
Szendvics
Hidegen vagy melegen. Rántotthússal, felvágottal, tojással, vagy virslivel töltve - esetleg mindennel egyszerre, hiszen sokszor a főétkezés is egy jól megpakolt szendvicsből áll.
Tojás
A tojás nagyon gyorsan elkészíthető és sokféle formában fogyasztható, ezért általában ebből is mindig megtalálható néhány darab az egyetemisták hűtőjében.
Zacskós leves
Csak egy kis vizet kell hozzá melegítenetek a tűzhelyen vagy a mikróbán és máris profi szakácsnak érezhetitek magatokat.
Mirelit ételek
Ha van fagyasztótok, akkor szinte bármit berakhattok oda a "szűkösebb időkre" - legyen az kifejezetten mirelit húspogácsa, húsgolyó, rántott sajt, vagy éppen az otthoni töltött káposzta maradéka. Később még kincset fog érni.
Gyorskaják
Szinte minden egyetem környékén található legalább egy gyorsétterem, szóval biztos, hogy lesz olyan, amikor hamburgert esztek reggelire, ebédre, vacsorára, vagy épp hajnalban, egy jól sikerült buli után.
Hat dolog az egyetemen, amit minden gólya ismer
Bár az idei félévkezdés a vírus miatt speciális volt, vannak olyan klasszikus egyetemi életérzések, amiket minden hallgató - lehet, hogy nem csak gólya - nagyon jól ismer. Ti is magatokra ismertek?
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).